BOOMCast SHORTS – Így győzd le az inflációt (áremelés nélkül)

BOOMCast Shorts - Így győzd le az inflációt (áremelés nélkül)

Tudom, elképesztően magas az infláció… és azt is tudom, hogy ilyenkor az áremelés a legkézenfekvőbb lépés. Viszont korántsem ez az egyetlen lépés, amit megtehetsz az infláció leküzdése érdekében. Ha csak 1-2 tippet is meg tudsz fogadni ebből az adásból már az is versenyelőnyhöz juttathat, hiszen amíg Te a hatékonyságot (és ezáltal a bevételedet) növeled, addig a konkurenseid csupán áremeléssel harcolnak a külső környezet ellen.

Alakítsd Te a műsort és csatlakozz a BOOMCast zárt Facebook csoportjához, ahol beszélgethetsz a hallgatóinkkal és akár személyesen tőlünk is kérdezhetsz!

Az adásban említett linkeket itt találod:

Az alábbi felületeken éred el az adást:

  1. YouTube link
  2. Spotify link
  3. Apple Podcast link

Ha inkább olvasni szeretnél, akkor alább találod az adás szöveges átiratát.

Így győzd le az inflációt (áremelés nélkül) – SZÖVEGES ÁTIRAT

Ez itt a BOOMCast SHORTS, Balogh Dáviddal.

Ebben az adásban arról fogok beszélni, hogy hogyan tudod te is legyőzni az inflációt áremelés nélkül. És ezért mondom azt, hogy áremelés nélkül vagy, hogy ne ez legyen a legfőbb és az egyetlen fegyvered, mert nem ez az egyetlen megoldás, amivel vállalkozóként küzdhetünk az infláció ellen. Most, amikor felveszem ezt az adást, így 2022 augusztus végén a magyar infláció 13,7 százalékos. Ez azt jelenti ugye, hogy az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest ennyivel romlott átlagosan és a KSH szerint a pénzünk, a magyar fizetőeszközünk, tehát vállalkozóként nekünk ugye ennyivel többet kellene beszednünk és megkeresnünk ahhoz, hogy ugyanott legyünk, a pénzünknél legyünk.

És erre törekedni is kell, de nem az szerintem a legjobb megoldás, hogy akkor most beemelünk egy 15-20 százalékos áremelést, mert ugye különböző szektoroknak sokkal jobban fáj az infláció, sokkal magasabb az infláció. Tehát ha megvan a lehetőséged arra, hogy ne csak árat emelj, ne csak azzal operálj, vagy még a konkurenseid mondjuk 30 százalékot kénytelenek emelni te csak 10-et fogsz, akkor egy versenyelőnybe fogsz kerülni, tehát egy tök jó helyzetbe kerülhetsz, ha ezt meg tudod lépni. Most ahhoz hoztam egy pár tippet, hogy a legtöbb kisvállalkozó, hazai KKV, vajon mit tud csinálni, milyen területeken tud nézelődni azért, hogy ne kelljen árat emelni, vagy ne kelljen akkora árat emelnie.

Először is ott vannak a hirdetések. Valószínűleg, ha hallgatod ezt az adást, akkor te is futtatsz hirdetéseket, tehát ott máris el lehet kezdeni keresgélni, hogy min lehetne javítani. Például, ha csak annyit csinálsz meg, hogy a hirdetéseden javítasz, találsz mondjuk egy jobb verziót és a webshopodon ügyködsz egy kicsit, és mindkét ponton 1-1 százalékot javítasz a konverziós arányon, akkor máris 2 százalékkal magasabb lett a bevételed anélkül, hogy több lenne a kiadásod, vagy hogy árat kellett volna emelned. És szerintem most pontosan ezt a sok kicsi sokra megy gondolkodásmódot kell majd alkalmaznunk.

Tehát hirdetéseknél nagyon egyszerű a helyzet, jobb hirdetéseket kell csinálnod, hogyan tudod ezt kivitelezni: hát először is tesztelni kell, ez a legfontosabb. Bármilyen platformon is vagy érdemes tesztelni a copyt, ugye a hirdetés szövegét, illetve a kreatívokat. Kreatívokból nálunk most nagy általánosságban az animált, vagy a videós kreatívok jobban működnek, úgyhogy ha még nincs ilyened, akkor érdemes lehet kipróbálni. Nem muszáj videóznod, fel tudsz menni Canva-ra, és ott ilyen kis animációkat csinálni, máris jobban fog teljesíteni, nem 1 százalékkal, hanem több százalékkal magasabb lesz az átkattintási arányod.

De ott van még a célközönség, azt is tesztelheted és ha már említettem, ugye magát a platformot is érdemes tesztelni. Sokan még mindig Facebookon vannak, Facebookon hirdetnek, ami egy teljesen jó dolog és egy jó platform, de nem szabad csak tőlük függni, mert nagyon labilis manapság, ezt mi is tapasztaljuk.

És ha akkor hallgatod ezt az adást, amikor kijön, akkor kb. pont 3 hete jelent meg a Google Ads Mesterkurzusunk, ahol egészen 0-100-ig eljuthatsz a Google Ads-ben, tényleg egy ilyen zero to hero képzést csináltam meg, ahol egészen az alapoktól, még ha nem is foglalkoztál sose Google hirdetésekkel, akkor is el tudod kezdeni és egészen eljutsz odáig, hogy hogyan tudsz profi Google kampányokat készíteni. Úgyhogy ha még szeptemberben hallgatod ezt az adást, akkor a PODCAST20 kuponkóddal 20% kedvezménnyel juthatsz hozzá ehhez a kurzushoz.

De figyelj, mert ez tényleg csak szeptemberben érvényes, utána lejár ez a kuponkód. A kurzus sales oldalát megtalálod majd a leírásban az adás alatt, de a weboldalunkon keresztül is megtalálod a kurzusok menüponton belül. És még egyszer mondom, hogy ha vásárolsz, ne felejtsd el használni a PODCAST20 kuponkódot, ezzel is szeretném megköszönni azt, hogy folyamatosan itt vagy és hallgatsz minket.

És ez lett volna akkor a hirdetés rész, a weboldalon és a webshopban is tudsz optimalizálni. Itt tudod tesztelni például a landing oldalad főbb elemeit, például a headline-t, CTA-t, vagy akár a blokkok sorrendjét, hogy logikailag hogyan van felépítve az a landing oldal, mindig lehet mindenen fejleszteni egy kicsit, biztos, hogy vannak már olyan új infóid, olyan gyakori kérdések, olyan vásárlói vélemények, amik akkor még nem voltak, amikor elkészítetted a sales oldalt, most pontosan itt az ideje annak, hogy ezeket felvidd és feltüntesd.

Ha webshopod van, akkor pedig nagyon egyszerű, javítani kell a felhasználói élményt. Gondolok itt arra például, hogy ne legyenek felesleges mezők a pénztároldalon. Például még mindig nagyon sokan benne hagyják a megye mezőt, ami ha csak Magyarországra értékesítesz, egy tök irreleváns mező, ami plusz helyet foglal, pluszba ki kell tölteni, ezek ugye mindig csökkentik a konverziós arányokat. De azzal is tudsz operálni, hogy egyből átirányítod a kosárba az embereket akkor, amikor kosárba tesznek egy terméket. Sok webshopban az is hiba, hogy egyszerűen nem látom, hogy hol a kosár, nem látom, hogy megtörtént egy kosárba helyezés és ilyenkor gyakran az van, hogy kilép az a vásárló. És az sem egy utolsó ötlet, hogy kialakítasz egy upsellt, egy upsell folyamatot, vagy behozol egy pár upsell terméket, amit egy tök egyszerű megoldással felkínálsz mondjuk a kosár, pénztár oldalakon.

És végül érdemes foglalkoznod az email marketinggel is, amiről ugye nagyon sokat beszéltem az elmúlt fél-egy évben. Itt egyszerűen okosabban kell használod ezt a csatornát, küldj hírleveleket, szerintem az a legfontosabb, hogy ha van egy listád, akkor kommunikálj velük, küldj nekik tartalmakat, legalább havi egy hírlevelet szerintem érdemes kiküldeni, de az azért fontos, hogy legyen mondanivalód, tehát ne csak ugyanazokat a termékeket dobáld be mindig minden hírlevélben, hanem valamit írj mellé, nem muszáj, hogy cikked legyen, vagy videód legyen, de valami kis bevezetőt, vagy exkluzív tartalmat azért tegyél mellé.

És itt email marketingnél talán a legfontosabb, hogy építs automatizmusokat. Webshopoknál ez nagyon- nagyon kritikus, mert hatalmas bevételugrást jelenthet az, ha vannak kiépített folyamataid és itt nagyon könnyű sablonizálni ezeket. Ehhez is van egyébként egy oktatóanyagom, ez az Email Marketing Automatizálás Mesterfokon, ezt is be fogjuk linkelni és ha ez érdekel, akkor erre is tudod majd
használni a PODCAST20 kuponkódot, hogy 20 százalékkal olcsóbban megvehesd.

Jó, tehát webshop tulajdonosként egyszerűen annyi a dolgod, hogy megveszed ezt a kurzust, lemásolod a folyamatokat, ott vannak benne az előre megírt levelek, ott vannak benne az előre összeállított folyamatok, neked csak alkalmaznod kell azokat, ami releváns a te webshopodban és már azzal, hogy mondjuk az újravásárlási arányt növeled egy folyamattal, vagy az upsell folyamatokat kiépíted és még több terméket adsz el valakinek az első vásárlása után, már ezekkel extra bevételre tud szert tenni, amivel igazából le tudod győzni majd az inflációt.

Tényleg csak ilyen nagyon röviden ez lett volna az a pár tipp, ami hirtelen eszembe jutott, hogy hogyan tudod az inflációt leküzdeni akkor, ha nem akarsz árat emelni, vagy nem akarsz akkora árat emelni. És ez azért fontos szerintem, mert valószínűleg egy olyan gazdasági helyzetbe megyünk bele, ahol nem fogja elbírni a kereslet azt, hogy folyamatosan növeljük az árakat, tehát aki máshogy is tud küzdeni az infláció ellen, ő igenis versenyelőnybe fog tudni kerülni.

És ennyi lett volna a mai BOOMCast SHORTS.

Ne felejts el feliratkozni a csatornánkra, és érdemes belépned a zárt Facebook csoportunkba is, ahol akár személyesen velünk is beszélgethetsz, de kérdéseket is tehetsz fel és a közösségünk tagjait is megtalálod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a https://www.boommarketing.hu/fbcsoport linken keresztül.

Tartalomjegyzék

Balogh Dávid

Balogh Dávid

Szia, Balogh Dávid vagyok, a BOOM Marketing alapítója. Az elmúlt évek során több saját vállalkozást is beindítottam. Elsőként jött az ügynökség, aztán a BOOM Marketing University, majd 2 webáruház (az egyiknél 4 hónap alatt értük el a havi 10 milliós bevételi célt). Az így szerzett tapasztalataimat szeretném Veled megosztani a BOOM Marketing University-n, videós oktatóanyagok formájában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

[class^="wpforms-"]
[class^="wpforms-"]