Messenger Chatbotok hirdetése – így hirdesd a chatbotodat eredményesen!

Sok helyen olvashattad már, hogy a chatbot lesz a következő nagy durranás, és hogy milyen könnyű listát építeni egy chatbot segítségével.

Nos, ez így is van, de a fenti állítás csak részben igaz, hiszen a chatbotkészítés egy dolog, de a munka neheze még csak ezután kezdődik.

Hiába van készen a chatbotod, ha tökéletesen el van rejtve az emberek elől és senki nem használja, akkor sok hasznod nem lesz belőle… a megoldás: minél több embert kell a chatbotodhoz csábítanod, akiket aztán rá kell venned arra is, hogy feliratkozzanak.

Ez már most sem tűnik egyszerű feladatnak, de akkor ráteszek még egy lapáttal. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen emberek kezdeményeznek beszélgetést a chatbotoddal!

Az elmúlt pár hét során rengeteg különböző módszert próbáltam ki arra, hogy építsem a chatbotos listánkat, és rá kellett jönnöm, hogy az összes hirdetési verziónak egyetlen egy kritikus pontja van. A célközönség.

A következő pár pontban megmutatom neked, hogy hogyan tudod eredményesen (és gyorsan) növelni a chatbotos listádat.

BÓNUSZ: Az e-bookunkban jó pár ötletet találsz (konkrét példákkal), ami segí­thet kitalálni azt, hogy mire tudnál használni egy chatbotot a saját vállalkozásodban. Na, küldhetem? :) Küldd el emailben!

1. Készíts el többféle folyamatot is

A/B teszt megosztás

Kezdetnek ugyan elég, ha egyetlen egy folyamatból áll a chatbotod – de mint tudod az A/B tesztelés híve vagyok – ezért azt javaslom, hogy lehetőleg többféle verziót is csinálj ugyanarra a folyamatra.

Ez a listaépítésben lesz hatalmas segítség, mert így a statisztikából már az első pár tucat érdeklődő után tudni fogod, hogy melyik folyamat válik be leginkább, és így azt is látod, hogy hol „szivárog” a folyamatod (ergó hol van a gyenge láncszem).

A több különböző folyamat elkészítése elég sok meló, de általában megéri letesztelni már az elején, főleg akkor, ha még csak most építed életed legelső chatbotját. A két legnépszerűbb chatbotkészítő platformban (ManyChat, Chatfuel) egyébként egész gyorsan lehet dolgozni. Egy-egy korábbi cikkemből megtanulhatod mind a ManyChat, mind a Chatfuel használatát!

2. Már az elején kezdd el Facebookon hirdetni a chatbotod

Még régebben olvastam egy nagyon jó mondást, amire már nem emlékszem teljesen pontosan, de valami olyasmire bíztatott, hogy „bukj el gyorsan”.

Ennek a mentalitásnak az az üzenete, hogy nem érdemes a tökéletesre törekedni, egyszerűen csak vágj bele. Csináld, kezdd el hirdetni, mert legrosszabb esetben is belebuksz a projektbe, és elveszíted a hirdetésekre szánt pénzed… de legalább az időd megmarad.

Mivel a chatbotos kommunikáció még most is egy vadiúj dolog, ezért nem igazán vannak kialakult best practice-ek, így sokkal jobban jársz, ha azonnal leteszteled az ötleted, amint az vállalható állapotban van.

Ehhez nem kell mást tenned, mint készítened egy hagyományos Facebook hirdetést, és a chatbotodra irányítani az embereket. Egy pár ezer forintból simán elérhetsz több ezer érdeklődőt, így akár 1-2 nap alatt kiderítheted, hogy életképes-e az adott koncepció, vagy érdemesebb visszatérni a tervezőasztalhoz.

TIPP: Ha úgy gondolod működőképes a chatbotod, akkor készíts egy kommentes kampányt a promózására. Chatfuelben például ez egy teljesen ingyenes funkció, és a Facebook posztod is több tízezer emberhez eljut majd a rengeteg komment miatt. Így egyszerre építheted a listád és spórolhatsz a hirdetési költségen. A kommentes kampányokról részletes leírást a cikk második felében találsz! :)

3. Használd ki a Facebook kedvességét

De komolyan! A Facebook annyira hisz a Messengeres chatbotokban, hogy nemrég elkezdte erőteljesen (és ingyen) promótálni a már élesített botokat.

A Messenger mobil appban találsz egy „Felfedezés” részt, ahol azokat a chatbotokat látodhatod, melyek a Facebook szerint érdekesek lehetnek a számodra.

messenger discover tab

Gondolom mondanom sem kell, hogy ez teljes mértékben kimeríti a hirdetés fogalmát… csak éppen az egész ingyen van. Bizony, ezzel jutalmazza a kék óriás azokat, akik az elsők között lépnek be erre az új területre.

Te is pofonegyszerűen bekerülhetsz ebbe a körbe.

Nincs más dolgod, mint a Facebook oldaladon a Beállítások menüpont alatt kiválasztani a Messenger-platform fület, és ott értelemszerűen kitölteni az oldal alján lévő mezőket. Lényegében egy pár alapadatot kell itt megadnod a chatbotodról, amit aztán egy pár napos jóváhagyási procedúra követ.

4. Tereld az embereket a weboldaladról

Ha van egy nagyforgalmú weboldalad, akkor érdemes lehet onnan is a chatbotod felé terelned a látogatókat. Ez tök egyszerűen megoldható a Facebook által biztosított gombokkal, de használhatod akár a ManyChat beépített widgeteit is, vagy lényegében bármelyik popup plugint.

Ehhez nem kell mást tenned, mint létrehoznod egy popupot/gombot/bannert stb, és linkként megadni a Facebook oldalad Messengeres linkjét. Ez egyszerűen a https://m.me/FB-oldalad-neve lesz. A miénk például így néz ki: https://m.me/theBOOMmarketing. Próbáld ki nyugodtan, ha rákattintasz akkor rádköszön a chatbotunk (nyugi, nem harap). :)

A procedúra ennél nem is lehetne egyszerűbb (a felhasználók számára). Elég mindössze egy kattintás bármelyik gombra, és már el is indult a beszélgetés a háttérben. Azt hiszem ennél jobb listaépítő eszközt kívánni sem lehetne.

5. Szólj a követőidnek is

Ha már kiaknáztad a weboldalad forgalmát, akkor ideje foglalkozni egy kicsit a közösségi médiával is.

Bárhol is légy aktív, érdemes rendszeresen megosztanod a chatbotod linkjét a követőiddel, akik ha elég aktívak, akkor csak egy kis bíztatás kell majd nekik, és örömmel ki fogják próbálni a chatbotodat.

6. Kösd össze a chatbotot az offline világgal

Korábban írtam a Messenger kódokról, és az idő múltával egyre inkább úgy látom, hogy igenis van létjogosultsága ennek a technológiának.

Az egész teljesen QR kód szerű, csak éppen ehhez nem kell egy külön olvasó, hiszen a Messenger már amúgyis ott van a telefonodon. Annyi az egész, hogy megnyitod a Messenger alkalmazást, beolvasod a kódot a kamerával, és már megy is a beszélgetés.

Így néz ki a mi Messenger kódunk. (Ha gépen vagy tableten olvasol, akkor a mobiloddal akár most is be tudod olvasni a kódot.)

boom marketing messenger code

Marketinges szempontból remek lehetőség, hogy a kódokat fel is lehet paraméterezni, tehát több különböző kódot is készíthetsz, és mind a folyamat más-más pontjára fog mutatni.

Tehetsz például a névjegykártyádra egy ilyen kódot, amit beolvasva a chatbotod bemutat téged, vagy egy kávézó/étterem is kihasználhatja a kódokat egy-egy offline kampány keretében – csak rá kell nyomtatni az alátétre, az ügyfél pedig fel is kerül a listádra amíg várakozik – de akár a hagyományos szórólapokat is fel lehet dobni egy Messenger kóddal.

+1 Tereld az embereket a chatbotodhoz kommentek segítségével

Személy szerint ez az egyik kedvenc módszerem, hiszen annyi az egész, hogy egy adott Facebook poszt alá kell kommentelniük az embereknek, a bot pedig máris küldi az első üzenetet.

kommentes ebook poszt

Csinálhatsz péládul egy kvízt vagy nyereményjátékot, ahol annyi a részvétel feltétele, hogy kommenteljenek a poszt alá egy előre meghatározott kifejezést (pl.: nyerni szeretnék). A komment után a chatbotod azonnal ráír az érdeklődőkre, és ott már végig is vezeti őket az előre megadott folyamaton.

Az már csak hab a tortán, hogy a sok beérkező komment miatt a posztod akár virális is lehet, de minimum több tízezer embert elérhetsz már pár tucat komment után is.

A fentebb látható posztunk például 12.000 embert ért el, és több mint 2.000 interaktivitást gyűjtött össze… mindezt úgy, hogy akkoriban csak 400 fős volt a Facebook oldalunk. A kampány indítása után pár nap alatt elértük a 300 chatbot feliratkozót… teljesen ingyen.

Miért érdemes egyáltalán a chatbotok kommentes funkciójával foglalkoznod?

1. Mert ez a listaépítés jövője…

Nem, nem az e-mailes hírlevéllistákat váltják le a Messengeres listák, sokkal inkább kiegészítik egymást! Tudod, multichannel kommunikáció és hasonlók…

Azok kerülnek fel a listádra, akik korábban már felvették veled a kapcsolatot Messengeren keresztül. Amint valaki ott van a listádon, máris küldhetsz neki úgynevezett „broadcasteket”, ami lényegében a tömeges e-mail üzenetnek (azaz hírlevélnek) felel meg.

[yellowbox]BÓNUSZ: Az e-bookunkban jó pár ötletet találsz (konkrét példákkal), ami segí­thet kitalálni azt, hogy mire tudnál használni egy chatbotot a saját vállalkozásodban. Na, küldhetem? :) Küldd el emailben![/yellowbox]

2. Ezzel is növeled a posztod relevancia pontszámát…

Ez a kis trükk pedig sooook-sok (tényleg sok!) pénzt spórolhat meg neked a jövőben.

A relevancia pontszám egy 1-től 10-ig tartó skálán határozza meg, hogy az adott célközönségnél mennyire talált be a hirdetésed. Természetesen 1 a szörnyű (például amikor egy Krav Maga versenyt hirdetsz egy 80 pluszos korcsoportnak), 10 a tökéletes (amikor egy főállású marketingesnek hirdeted a legújabb chatbotokról szóló könyved).

Minél magasabb a relevancia pontszám, a Facebook annál jobb áron adja majd neked a kattintásokat az adott hirdetésre. Ennek egy nagyon egyszerű oka van: a Facebook is igyekszik minél relevánsabb (=kevésbé idegesítő) hirdetést az emberek elé pakolni, hogy hosszútávon se legyen elegük a felhasználóknak a reklámokból.

A relevancia pontszám egyik legmeghatározóbb eleme a közösségi visszajelzés, tehát az az érték, hogy a célközönséged milyen arányban reagál, kommentel vagy oszt meg egy adott posztot.

3. Már a kommenteknél elkezdheted az értékesítést (hiszen ez a célod, nem igaz?)

A fő cél természetesen itt is az eladások növelése lesz és nem az, hogy napi 8 órában chateljünk az érdeklődőkkel. Ez pedig úgy kivitelezhető, ha már a posztban elkezded úgy alakítani a beszélgetést, hogy az számodra kedvező legyen.

Például ne azt kérd az emberektől, hogy kommenteljék be azt, hogy mit ettek ma reggel, hiszen ez egy teljesen felesleges információ (kivéve persze, ha ez valamiben segíti az eladásaidat :)), hanem írják meg hozzászólásban a legújabb könyved témáját, vagy az újonnan nyílt üzleted címét.

Érdemes többféle leadgondozó folyamatot is beépítened a botba, ami folyamatosan szegmentálja és „megjelöli” az érdeklődőket. Így később mindenkinek olyan terméket/szolgáltatást ajánlhatsz fel, ami őt a leginkább érdekli.

Hogyan is működik pontosan ez a funkció?

Oké, most már tudod, hogy mi ennek a stratégiának a lényege, és hogy miért érdemes neked is használnod… nincs más hátra, mint élesben is kipróbálni a dolgot!

Ugyebár a kommentes funkció alapfeltevése az, hogy az érdeklődők így egyszerűbben tudnak feliratkozni (és ezáltal hozzáférni a felkínált ingyenes anyaghoz), mint a klasszikus e-mailes feliratkozás esetében.

De vajon igaz ez?

Több biznisznél is leteszteltük, és igen, igaz!

A hagyományos módszert használva a felhasználónak rá kell kattintania a posztodra, ami elviszi őt az opt-in oldaladra. Itt megadhatja az e-mail címét (és esetleg a nevét), majd átirányítod egy köszönő oldalra, ahonnan letöltheti a lead magnetet (vagy elküldöd neki e-mailben, ez már részletkérdés).

Ez egy jól megszokott folyamat, ami évek óta működik.

Igen ám, de a chatbotok kommentes funkciójával ez az egész így néz ki…

Messenger posztra komment

Valaki bekommenteli a posztod alá, hogy „ebook” (ez lényegében bármi lehet, csak a példa kedvéért írtam ebookot), és azonnal felugrik neki egy Messenger üzenet, ami az oldaladtól érkezik.

poszt komment uzenet

Itt még egyszer beír valamit, vagy rányom egy előre megadott gombra, és a böngészője már meg is nyitotta az e-bookot (a mi esetünkben ez még egyszer az ebook kifejezés volt).

Oké, de miért jó ez a felhasználónak?

  1. Újdonság, és az emberek imádják az új dolgokat. Csak azért is ki akarják majd próbálni.
  2. Egyszerű, hiszen az egész folyamat 10 másodpercet vesz igénybe.
  3. Kényelmes, mert a chatbot azonnal elküldi a lead magnetet.

És miért jó ez nekünk?

  1. Újdonság, és hát mi is kíváncsiak vagyunk. :)
  2. Költséghatékony, hiszen minél több komment érkezik, a poszt annál inkább elkezd terjedni, ráadásul még hirdetni is olcsóbban tudod.
  3. Eredményes, mert (egyelőre) sokkal jobban konvertál, mint bármely más módszer.
  4. És nem utolsó sorban olyan átkattintási arányokat tapasztalunk (50%+ átlagban), hogy e-mailnél még ilyen megnyitási arányról sem álmodhatunk.

Saját példánk a funkció alkalmazására

Ahogy azt már megszokhattad, a BOOM-on nem csak a szánk jár, hanem ki is próbáljuk és meg is osztjuk a tapasztalatainkat, úgyhogy mi is leteszteltük a kommentes funkciót, és azt kell hogy mondjam, még én is meglepődtem az eredményeken.

Egészen pontosan az alábbi posztról van szó.

kommentes ebook poszt

A posztban leírtam, hogy megjelent az új e-bookunk (ami éppen a chatbotokkal foglalkozik), és Messengeren keresztül letölthető. Ehhez csak egyszerűen be kell kommentelned a kép alá, hogy „ebook”.

A posztra több mint 250 komment érkezett, mindössze 21 óra alatt. Tudom, van akinek ez tök átlagos, de a mi kis 400 fős Facebook oldalunkhoz képest ez egy elég erős aránynak számít.

Csak viszonyításképpen mondom, hogy a legelső ingyenes e-bookkal (és e-mail listás feliratkozással) majdnem 2 hónapba telt ennyi érdeklődőt összeszedni. Persze ez nem teljesen releváns, hiszen ez közvetlenül BOOM Marketing indulásakor volt, amikor még senki sem ismert minket.

Ha valaki bekommentelte a kép alá az „ebook” szócskát, akkor a bot azonnal küldött neki egy ilyen üzenetet.

messenger chatbot valasza kommentre

Ahogy a fenti képen is láthatod az üdvözlő üzenetben leírtam, hogy ide is be kell írni az ebook szót, és azután már küldöm is neki a linket.

Na most ezt nem azért csináltam, hogy megnehezítsem az érdeklődők dolgát, egyszerűen csak ez a Facebook szabályzata. Hiába írt rá a bot valakire, amíg ő nem reagál valahogy (egy válasszal, vagy egy gomb megnyomásával), addig nem kerül fel a listánkra.

A szemfülesek már biztosan észrevették a másik érdekességet is, ami nem más, mint a zárójeles szöveg, és az üzenet alatt lévő link. Nos, ez is FB dolog, hogy az üdvözlő üzenet után belinkeli azt a posztot, ami alá kommentelve elindult ez a beszélgetés.

Elég zavaró, de sajnos ezzel nem tudunk mit kezdeni… a zárójeles szövegben ezt elmagyaráztam, és szerencsére senki nem kavarodott bele a folyamatba.

Aki pedig válaszolt az ebook kifejezéssel, annak a következő üzenet jelent meg.

Láthatóan nem variáltam túl a dolgokat, az volt a célom, hogy mindenkinek egyszerű legyen az e-book letöltése és a feliratkozás.

[yellowbox]BÓNUSZ: Az e-bookunkban jó pár ötletet találsz (konkrét példákkal), ami segí­thet kitalálni azt, hogy mire tudnál használni egy chatbotot a saját vállalkozásodban. Na, küldhetem? :) Küldd el emailben![/yellowbox]

Így csinálj te is ilyen kampányokat!

A fent bemutatott kampányunk után nagyon sokan kérdeztétek, hogy hogyan hogyan tudtok ti is egy ilyen kampányt összerakni, így hát írtam is hozzá egy lépésről-lépésre útmutatót! :)

Ne aggódj, az egész pofonegyszerű, de persze szükséged lesz hozzá egy pár dologra:

  • kell egy Facebook oldal
  • kell egy ehhez az oldalhoz hozzárendelt chatbot
  • és kell egy poszt a FB oldaladon, amit használni szeretnél ehhez a kampányhoz

A Facebook oldal és a poszt adott, úgyhogy beszéljünk inkább a chatbotokról.

Ahogy korábban azt már említettem, nekem (és nagyon sok szakmabelinek is) a ManyChatre és a Chatfuelre esett a választásom (feladatfüggő, hogy éppen melyiket használom).

Ez a két legnépszerűbb chatbot platform, és mindkettőt ingyenesen tudod használni (a Chatfuelnek és a ManyChatnek is van egy-két PRO funkciója, ami fizetős… sajnos a kommentes funkció – a Manychatben – csak a fizetős csomagban van benne).

Ebben a cikkben nem megyünk bele a chatbot készítés rejtelmeibe, úgyhogy most azt feltételezem, hogy már készen van a saját chatbotod (egyébként részletes leírást is posztoltam már mindkét szoftverhez… a ManyChattel és a Chatfuellel is tudsz chatbotot készíteni).

1. Ha Chatfuelt használsz…

Először is jelentkezz be a Chatfuel admin felületére, majd nyisd meg a bal oldali menüben található „Grow” tabot. Itt most az „Acquire users from comments” funkcióra lesz szükségünk. Kattints az „Add rule” gombra!

chatfuel grow tab

A felugró ablakban egy új szabályt hozhatsz létre. Minden egyes szabálynál:

  • meg kell adnod egy nevet
  • ki kell választanod, hogy csak egy bizonyos posztot figyeljen, vagy az adott oldalhoz tartozó bármely posztodat
  • valamint azt is, hogy a poszthoz tartozó bármely kommentre reagáljon, vagy csak bizonyos kulcsszavakra aktiválódjon (pl.: szerepel benne az e-book szó)
  • és végül meg kell adnod azt az üzenetet is, amivel a chatbotod a felhasználókat fogja üdvözölni

Most a példa kedvéért megmutatom hogyan néz ki egy olyan szabály, ami csak egy adott posztot figyel, és ott is csak azokra a kommentekre reagál, ami tartalmazza az ebook kifejezést.

chatfuel comment rule

Először is ki kell választanunk a Specific post-ot, majd be kell másolnunk a figyelendő poszt URL címét.

Ezután a „Comments matching a rule” opciót választjuk, mert nem szeretnénk, ha az összes kommentre reagálna a bot válogatás nélkül. Szinte minden esetben ezt javaslom, mert így nem idegesít a bot olyanokat, akik esetleg más témában szólnak hozzá a poszthoz. Itt meg kell adnunk a figyelendő kifejezéseket (érdemes a helyesírási hibákat is belevenni)… amint látod én sem bíztam a véletlenre.

[yellowbox]BÓNUSZ: Az e-bookunkban jó pár ötletet találsz (konkrét példákkal), ami segí­thet kitalálni azt, hogy mire tudnál használni egy chatbotot a saját vállalkozásodban. Na, küldhetem? :) Küldd el emailben![/yellowbox]Végül pedig a „Reply with” résznél kell megadnunk azt az üzenetet, amivel a felhasználót üdvözölni szeretnénk. Ne feledd, hogy itt arra kell rávenned, hogy nyomjon egy gombra, vagy üzenjen valamit a botnak, különben nem kerül fel a listádra.

Ha mindent beállítottál csak nyomj a „Done” gombra, és ha minden jól megy, akkor már él is a kampányod.

2. Ha ManyChatet használsz…

Ha ManyChatben szeretnél kommentes kampányt csinálni, akkor rendelkezned kell előfizetéssel, mert csak így használhatod a PRO funkciókat. Ha már van előfizetésed, akkor menj a bal oldali menüben a „Growth Tools” fülre, és ott kattints a „New Growth Tool”-ra.

manychat growth tools

A felugró ablakban pedig válasz ki a „Facebook Comments” funkciót.

manychat new growth tool

A következő ablakban kell beállítanod, hogy:

  • melyik posztot figyelje a chatbot (itt nincs olyan opció, hogy az összes posztra aktiválódjon)
  • bármelyik kommentre reagáljon, vagy csak az első szintű kommentekre (ilyenkor ha valaki egy kommentre válaszol, akkor arra nem fog aktiválódni)
  • mikor menjen az üzenet a kommentelőknek (érdemes az azonnalt használni)
  • és végül meg lehet adni kizáró és figyelendő kulcsszavakat is

manychat komment funkcio

Ha ezeket megadtad, akkor még át kell kattintanod a nyíllal jelölt „Welcome” fülre, ahol meg tudod adni, hogy milyen üzenettel üdvözölje a chatbot a kommentelőket.

manychat kommentes funkcio

Ha ezt is kitöltötted, akkor nincs más hátra mint aktiválni a kampányt és letesztelni a működését az adott poszton.

Összefoglalás

A chatbotok kommentes funkciója az egyik legjobb listaépítő módszer napjainkban. Jól működik, mindkét félnek kényelmes, ráadásul még teljesen kiaknázatlan terület… egyszóval újdonság.

Ha van már chatbotod, akkor mindenképpen próbálj ki egy ilyen kampányt is (mert mindennel együtt 10 perc beállítani, de őrületes eredményeket hoz), ha pedig még nincs, akkor nem is tudom mire vársz…

NE FELEDD: készítettem egy e-bookot, ami segíthet kitalálni azt, hogy mire tudnál használni egy chatbotot a saját vállalkozásodban. Letöltéshez kattints ide.

Ha tetszett a cikk és másnak is ajánlanád, akkor jelezd azt nekünk egy lájkkal vagy megosztással! Köszönjük! :)

Tartalomjegyzék

Picture of Balogh Dávid

Balogh Dávid

Szia, Balogh Dávid vagyok, a BOOM Marketing alapítója. Az elmúlt évek során több saját vállalkozást is beindítottam. Elsőként jött az ügynökség, aztán a BOOM Marketing University, majd 2 webáruház (az egyiknél 4 hónap alatt értük el a havi 10 milliós bevételi célt). Az így szerzett tapasztalataimat szeretném Veled megosztani a BOOM Marketing University-n, videós oktatóanyagok formájában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük