A nagy chatbot útmutató – Így készítsd el életed első Facebook chatbotját (programozói tudás nélkül)!

Még 2016 áprilisában jelentette be Mark Zuckerberg az akkori F8 konferencián a Facebook chatbotok megjelenését (ez a Facebook évente megrendezett fejlesztői konferenciája), ami azonnal felkeltette a marketingesek érdeklődését.

Nem csoda, hiszen egy olyan platformról beszélünk, aminek segítségével (ro)botokat fejleszthetünk Messengerre… botokat, melyek kommunikálnak helyettünk és (egy bizonyos szintig) még az ügyfélszolgálati/értékesítési szerepet is át tudják venni.

És hogy miért kell neked is elgondolkodnod egy Facebook chatbot elkészítésén?

  • Először is azért, mert az elmúlt pár évben ez az első nagyobb lépés a cégek kommunikációjának automatizálása felé… és itt most nem az automata hírlevélsorozatok szintjéről beszélünk, hanem igazi, valós időben történő csevegő jellegű kommunikációról.
  • Másodszor pedig azért, mert a botok a mindenki által jól ismert Facebook Messenger részei. Ez pedig azt jelenti, hogy már a megjelenés pillanatában volt világszerte 1 milliárd olyan felhasználó, aki napi szinten használja a platformot (Magyarországon ~ 6.5 millió felhasználóról beszélünk).

Azt hiszem ezek alapján minden okunk megvan arra, hogy felkapjuk a fejünket a Messenger botokra és úgy gondolom, hogy pontosan 1 évvel a nagy bejelentés után már a legtöbb hazai kisvállalkozásnak is érdemes lenne foglalkoznia vele.

Kezdjük is a legégetőbb kérdéssel.

Mi az a chatbot?

Lényegében botnak hívjuk azokat a szoftvereket, amik valamilyen feladatot automatizálnak.

Leggyakoribb esetben valamilyen repetitív feladatot tudnak elvégezni a botok, de a chatbotok például az ügyfelekkel való kommunikációs feladatokat látják el… legalábbis a kapcsolatfelvétel kezdeti státuszában.

Ezek alapján a chatbot jelentése: egy olyan bot, amely valamilyen felületen történő kapcsolattartást – pontosabban annak egy részét – képes automatizálni előre meghatározott folyamatok segítségével.

A Facebook chatbotja attól különlegesebb a többi hasonló próbálkozástól, mert a Facebook saját Wit.ai bot motorját használja.

Nyugi, én sem értek a programozáshoz, de ez röviden azt jelenti, hogy a botok nem csak átlátják a beszélgetéseket, hanem tanulni is tudnak belőle… magyarul a szoftver (Terminátor?) minden egyes beszélgetés során egyre okosabb és okosabb lesz.

Eddig is lehetett hallani a Mesterséges Intelligenciát használó robotokról (mint például a „sakkrobot”), de a médiában olvasva olyan távolinak és megfoghatatlannak tűnt ez az egész… ma viszont szó szerint egy pár óra alatt bárki összedobhat egy tanulásra és fejlődésre képes chatbotot Messenger platformon.

Egy chatbot, ami nem is chatbot…

Többféle ingyenes szoftver közül is válogathatsz ha Messenger chatbotot szeretnél építeni, de az én választásom a két legnépszerűbbre esett… a ManyChatre és a Chatfuelre (azért kettőre, mert más-más feladatokra érdemes használni ezeket).

A Facebook chatbotok legfőbb funkciója a kommunikáció automatizálása, ami így megkönnyíti a vásárlók és a vállalkozások dolgát egyaránt. Sok nagy cég használja már most is a Messengert a vásárlók tájékoztatására.

A légitársaságok így értesítik például az utazókat akkor, ha késik a járatuk vagy ha kezdődik a beszállás, míg a webshopok a termékkereséshez és a csomagkövetéshez használják a Messenger chatbotokat… sőt, a Skyscanner botjának segítségével például repülőutakat is kereshetünk és a jegyeket akár azonnak megvásárolhatjuk.

Van viszont a használatnak egy másik módja is, ami még a legkisebb vállalkozásnak is kötelező feladat (ráadásul nem igényel olyan bonyolult programozási feladatot sem, mint a chatelés vagy a repjegy foglalás)… ez pedig a lead generálás!

Külföldi és hazai marketingesektől egyaránt hallhattad már, hogy „a listában van a pénz”. És ez nagyon is igaz.

Listát építened mindenféleképpen kell, hiszen így összegyűjtheted (és később már ingyen elérheted) a legjobb vásárlóidat és a legaktívabb érdeklődőidet… de ezt már biztosan tudod, úgyhogy ebbe most ne is menjünk bele.

A lényeg, hogy itt az ideje elkezdeni Messengeren is listát építened (ehhez segítséget egy másik cikkemben találsz). És nem azért, mert ez lesz az új divat és ciki ha lemaradsz… hanem azért, mert a felhasználóid életét könnyíted meg ezzel!

Oké, de hogyan találják meg a vásárlóim a Messenger chatbotomat?

Ez az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés, a válasz pedig gondolom nem lesz meglepő: Facebook hirdetésekből (főként).

Igaz a Messengerben közvetlenül rá is lehet keresni a különböző cégek botjaira, de ez a funkció inkább csak a kezdeti érdeklődést hivatott felkelteni és jó eséllyel nem marad sokáig a szoftverben.

Ha már van egy működőképes chatbotod (nemsokára azt is megmutatom, hogy hogyan tudsz egyet készíteni), akkor tényleg nincs más hátra, mint promózni azt egy kicsit és embereket terelni a folyamatba (közben persze folyamatosan figyelni, hogy megfelelően működik-e maga a rendszer).

Ezt pedig többféleképpen is elérheted…

1) Hagyományos Messenger linkekkel vagy gombokkal

Messengeres beszélgetést legegyszerűbben egy klasszikus linkkel lehet elkezdeni. Ha van saját Facebook oldalad (és miért ne lenne?), akkor neked is lehet saját Messengeres linked, ami az m.me kifejezésből és a Facebook oldalad felhasználónevéből áll (pl.: m.me/theBOOMmarketing).

Amint erre valaki rákattint, azonnal elindul egy beszélgetés az adott oldallal.

Messenger chatbot gombok

Messengeres üzenetváltást kezdeményezhetsz a fenti képen látható kétféle weboldalba ágyazható gombbal is (ezek most nem aktív gombok, csak egy egyszerű kép, úgyhogy ne nyomogasd). Ugyanúgy működnek mint a linkek, egyszerűen csak szebb és figyelemfelkeltőbb külsőbe vannak csomagolva.

2) Ügyféllistából való megfeleltetéssel

Sajnos egyelőre csak telefonszámokkal működik a dolog, de nem is vagyok biztos benne, hogy e-mail címekkel valaha is engedélyezni fogják. A folyamat nagyon egyszerű: a Facebook megkeresi az adott telefonszámhoz tartozó felhasználót és már el is indul egy Messengeres beszélgetés.

Ez a módszer annyiban tér el a többitől, hogy az így megkeresett ügyfelek először csak egy kérelmet kapnak a chatelésre, és csak azt jóváhagyva érhetjük el őket újból. Így bárkinek megvan a lehetősége arra, hogy figyelmen kívül hagyja bizonyos cégek Messenger üzeneteit még akkor is, ha korábban már vásárolt tőlük.

3) Messenger kódokkal

A Snapchat-ből már ismerős lehet neked is ez a megoldás.

A profilképed és egy QR kód(szerű) valamiből készít egy egyedi képet a Facebook, amit beszkennelve elindul a Messengeres beszélgetés az adott oldallal. Lényegében QR kódként funkcionál, amit beszkennelve a megadott beszélgetés nyílik meg a telefonodon.

Messenger chatbot QR kód

Ha ki szeretnéd próbálni hogyan működik a kódbeolvasás, akkor:

  1. nyisd meg a Messenger appot a telefonodon
  2. a bal felső sarokban kattints a saját kis profilképedre
  3. a megnyíló ablakban ismét kattints a (most már nagyobb) profilképedre
  4. majd középen válts át a saját Messenger kódodról beolvasásra (a kis fénykép ikon)

Nekem elég lassan működött, úgyhogy személy szerint maradok a hagyományosabb kattintható linkeknél, de biztos vagyok benne, hogy egy kis fejlesztés után pöccre működik majd ez a funkció is.

TIPP: Kávézóknak, éttermeknek, helyi üzleteknek jó kis funkció lehet ez is, bár mindenképpen érdemes hozzá készíteni egy rövid kis használati utasítást, mert sok felhasználó még a mai napig nem tudja, hogy hogyan tudja beolvasni ezt a kódot.

4) Pluginekkel/widgetekkel

Habár a Facebook gyárilag rendelkezésünkre bocsátja a fentebb már említett kétféle gombot, valljuk be egy igazi marketingesnek ez édeskevés… és pontosan itt jönnek képbe a chatbot építő szoftverek.

Az egyik legnépszerűbb például a (már korábban említett) ManyChat, aminek segítségével a weboldaladra is illeszthetsz be különböző gombokat és boxokat, amikre rákattintva a felhasználó egyből az üzenetváltási folyamathoz kerül. A szoftver segítségével készíthetsz például beúszó boxokat, popup ablakokat vagy akár weboldalba ágyazott bannereket is.

Chatbot készítése ManyChat Growth Tools eszköztár

A PRO feature-ok kivételével az összes widget ingyenesen használható, habár az ingyenes csomagban egyszerre maximum 4 futhat a weboldaladon.

Nekem például a Facebook kommentes funkciója a kedvencem mind közül. Ez úgy működik, hogy amint valaki bekommenteli az általad előre megadott kifejezést egy posztod alá (amit szintén előre kiválasztasz), akkor elindul számára az oldaladdal való chatelés.

Képzeld csak el milyen egyszerű ez a felhasználóknak!

Lényegében elég bekommentelnie a hirdetésed alá, hogy „kérem az ebookot/letöltöm a kupont/érdekel az ajánlat/stb”, a háttérben pedig teljesen automatikusan feliratkozott a listádra és már érkezik is neki a letöltő link Messengeren keresztül.

5) Facebook hirdetésekkel

A látogatószerzés legkézenfekvőbb (és leggyorsabb) módja mindig is az lesz, ha fizetett hirdetéseken keresztül éred el az embereket… és ez most sincs másképp.

A Facebook már külön hirdetési helyként kezeli a Messengert, ami igencsak kedvez a chatbotokkal rendelkező vállalkozásoknak. Ez a hirdetéstípus még csak pár hónapos, ezért (egyelőre) nagyon olcsó és hatékony tud lenni.

Ez annyira fontos téma, hogy a Messengeres hirdetéseknek egy külön cikket is szenteltem.

Ebből megtudhatod pontosan hogyan is működnek ezek a kampányok, milyen elhelyezési módok közül válogathatsz, és a cikk végén egy lépésről-lépésre segédletet is találsz ahhoz, hogy hogyan pakold össze életed első (vagy sokadik) Messengeres hirdetését.

Most hogy megismerted mik azok a chatbotok és már azt is tudod, hogy hogyan tudod azokat alkalmazni térjünk rá a következő logikus kérdésre.

Vajon Nálad is működne egy Facebook chatbot?

Nos, ez egy nagyon jó kérdés, ráadásul nem is tudom neked konkrétan megválaszolni.

Sajnos azt csak Te fogod tudni eldönteni, hogy van-e olyan terület a saját vállalkozásodban, amit kiválthat egy chatbot.

Ahhoz hogy ezt eldöntsd, a következő pár pontot érdemes megvizsgálnod.

1. Van konkrét célja annak, hogy chatbotot készíts?

Legalább egy konkrét célt kell kitűznöd magad elé ahhoz, hogy egy „értelmes” chatbotot fel tudj építeni.

Nem lehetetlen egy botba sűríteni például egy hírlevél feliratkoztató rendszert, egy ügyfélszolgálati folyamatot és egy termékbemutatót is, de hidd el nekem, hogy egy ilyen komplex chatbotnak a készítése nem egy egyszerű feladat… ha magadnak készítesz chatbotot, akkor kezdetnek egy funkciósban gondolkozz.

Egy Facebook chatbot jól működhet például akkor, ha cikkeket írsz különböző témákról, mert ilyenkor a felhasználónak elég rányomnia arra a témakörre, ami őt érdekli, a chatbot pedig azonnal megjelenítheti neki a legutóbbi vagy a legnépszerűbb cikkeket az adott témakörből (természetesen linkekkel együtt).

Simán beválhat értékesítési folyamat részeként is (főleg akkor, ha nincs túl sokféle terméked), de szolgáltatások és infotermékek értékesítése esetén is rendesen meg tudja könnyíteni a dolgunkat.

Egy jól felépített bot segítségével például szegmentálhatod az érdeklődőket úgy, hogy a legkvalifikáltabb emberek akár azonnal foglalhatnak veled egy személyes konzultációt (vagy felhívhatnak közvetlenül a Messengeren keresztül), míg azok, akik nem feleltek meg az összes követelménynek bekerülnek egy leadgondozó tartalomsorozatba, aminek a végére remélhetőleg ők is vásárolni akarnak tőled.

Ha te is gondolkozol egy chatbot beüzemelésén, akkor ez legyen a legfőbb kérdés: vajon a potenciális vásárlóimnak megkönnyíti ez a dolgát?

Ha a válasz igen, akkor hajrá, egy próbát biztosan megér a dolog!

2. Vajon a Te célközönséged fent van Facebookon?

Sokszor említettem már, hogy közel 6.5 millió magyar használja rendszeresen a Facebook-ot és nagyjából 6 millió a Messengert. Ezen számok alapján azért jó eséllyel Te is megtalálod a potenciális vásárlóidat Facebookon.

Ha nem akarsz túl sok időt eltölteni a kutatással, akkor egyszerűen szegmentálj a célközönséged életkora alapján. Minél fiatalabb a célközönséged, annál nagyobb rá az esély, hogy el tudod érni őket Facebookon és Messengeren is. Gyakorlatilag a 40 alattiakat (nagyon kevés kivétellel) megtalálod majd.

Azt is érdemes átgondolnod, hogy hiába van fent a 65+ korosztály egy része, talán ők még nem értenek annyira az internethez, így egy butuska, ugyanazt a választ ismétlő chatbot akár a vállalkozásod rossz hírét is keltheti (főleg ha lesz olyan aki azt hiszi, hogy egy valós személlyel beszél).

3. Van elég erőforrásod az üzemeltetéshez?

A sorrend ne tévesszen meg… ez a legfontosabb kérdés.

Sajnos jelen pillanatban a chatbotok csak a legegyszerűbb feladatok megoldására képesek, így az olyan kérdésekre nem fognak tudni válaszolni, amit előre nem programoztál be. Ilyenkor viszont be kell lépnie egy élő kollégának is a beszélgetésbe, lehetőleg minél hamarabb.

Képzeld csak magad az érdeklődő helyébe. Szépen halad végig az előre beprogramozott folyamaton, de idővel felvetődik benne egy kérdés amire még nem kapott választ, így hát rákérdez arra is.

Mivel ez egy chat felület, így az emberkénk jó eséllyel szinte azonnali választ vár majd, főleg azért is, mert a chatbot eddig valós időben pumpálta neki a válaszokat. Ilyenkor szinte lenullázza az esélyeidet már csak egy pár órás várakoztatás is, hiszen az ügyfél úgy érzi, hogy nem foglalkoznak vele.

Még az sem számít, hogy egyébként e-mailben 1-2 napos válaszidővel kommunikáltok… ez egy másfajta platform, másfajta szabályokkal.

Ha Neked – vagy valamelyik kollégádnak – nincs ideje arra, hogy szinte azonnal válaszoljon a beérkező kérdésekre, akkor talán (egyelőre) nem érdemes élesben is elindítanod a chatbotot.

2 példa szuperul működő Messenger chatbotokra

Úgy gondoltam a cikk végére hozok neked 2 olyan profi chatbotot, ami nekem nagyon megtetszett (így legalább te is láthatod a különböző felhasználási módokat).

Wall Street Journal

Úgy gondolom a WSJ-t nem kell bemutatnom senkinek, hiszen a világ egyik legnagyobb gazdasággal foglalkozó hírportáljáról van szó (akik ráadásul az elsők között kezdték el alkalmazni a Messengeres chatbotokat).

A jelenleg is futó verziójukat itt éred el.

Hihetetlenül jól működik, hiszen az indításra való kattintás után azonnal megkérdezi a bot, hogy szeretnél-e minden reggel egy összefoglaló update-et kapni a tőzsdei mozgásokról. Ha pedig az igen-re klikkelsz, máris feliratkoztál a listájukra… igen, tényleg ilyen egyszerű volt az egész.

A másik kedvenc funkcióm egy-egy cég aktuális tőzsdei értékének lekérdezése.

Ehhez egyszerűen csak be kell írnod Messengerben a “$” jelet és utána annak a cégnek a tőzsdei jelzését, amire kíváncsi vagy. A “$AAPL” parancs például azonnal kihozza az Apple részvények alakulását, míg a „$GOOG” a Google jelenlegi árait mutatja meg.

A hírek menedzselése és a leiratkozás is rendkívül könnyen megoldható.

Egyszerűen csak írd be a “help” kifejezést, és azonnal beállíthatod miről szeretnél/nem szeretnél értesítést kapni a jövőben.

ChatShopper

Másik remek példa a Zalando Messenger botja, aki történetesen az Emma névre hallgat.

A chatbotot ide kattintva érheted el.

ChatShopper Messenger chatbot példa

A bot egy ChatShopper fantázianevű Facebook oldal alatt fut, amit egyetlen céllal hoztak létre: azért, hogy Emma segítségével bolyongás nélkül találjuk meg a nekünk megfelelő termékeket… ha pedig megvan az igazi, akkor akár meg is vásárolhatjuk azt (igaz már nem közvetlenül a Messengerből).

A móka kedvéért kipróbáltam hogyan működik Emma, és azt kell mondjam teljesen elégedett voltam vele. /Nem csoda, hogy 2016-ban a legjobb eCommerce bot díját is elnyerte./

Az indítás után azonnal felajánlja, hogy segít nekünk termékeket keresni kulcsszavak alapján.

Remekül végzi a dolgát, ráadásul még arra is megkérhetjük, hogy keressen nekünk hasonló ruhadarabokat, de akár megszabhatjuk azt is, hogy csak az olcsóbb/drágább termékek között keresgéljen.

Most már tehát tudod mik azok a chatbotok és jó eséllyel el tudod dönteni, hogy Neked is érdemes-e foglalkoznod velük.

Hadd segítsek az első chatbotod megépítésében.

Facebook chatbot készítés lépésről-lépésre

Lépésről-lépésre megmutatom, hogy hogyan tudsz te is saját chatbotot csinálni… mindezt pár perc alatt, zéró programozói tudással!

Ez a cikk egy sorozat első része lesz, mely a chatbot építés alapjaival foglalkozik majd. Most az egyik legnépszerűbb szoftverrel, a ManyChat-tel készítünk el egy faék egyszerű (de legalább működőképes) chatbotot, mert erre a szoftverre voltatok a legtöbben kíváncsiak.

A cikksorozat következő részeiben bemutatom a másik szoftver (Chatfuel) alapjait is, és megmutatom majd azt is, hogy hogyan tudod te is beleépíteni a chatbotodba az igazán profi funkciókat.

Oké, nem is húzom tovább az időt, vágjunk bele…

1. lépés: Válassz szoftvert!

Az első és legfontosabb lépés egy chatbot elkészítése során a megfelelő szoftver kiválasztása.

Mostanság már egyre több lehetőség közül tudunk válogatni, de a két legnagyobb népszerűségnek örvendő botkészítő szoftver kétségkívül a Chatfuel és a ManyChat, így még mielőtt bármibe belevágnánk, ezeket fogom nagyvonalakban bemutatni.

Mindkettő a felhasználóbarát felületnek és az egyszerűen használható drag&drop módszernek köszönheti sikerét… magyarul nem kell programozói tudás ahhoz, hogy használni tudd őket. Ja, és ráadásul mindkettő ingyenes (bár érdemes előfizetni, mert bizonyos funkciókat csak így tudsz használni).

A lényeg, hogy egy alap chatbotot mindkét szoftverrel ingyen tudsz csinálni.

Oké, de akkor melyiket válasszam?

Chatfuel

Tapasztalataim alapján a Chatfuel sokkal összetettebb és sokrétűbb, és igazán komplex chatbotokat mindeképpen ezzel érdemes csinálni.

Sokkal jobb és részletesebb opciók közül válogathatunk a beszélgetések megtervezésekor, ráadásul elég sok külső alkalmazással is integrálható… bár sajnos nem natívan, hanem más appokon keresztül (mint például az IFTTT, vagy a Zapier).

Talán a legnagyobb hátránya – a ManyChattel szemben – hogy programozói és nem marketinges szemmel készítették. Ezáltal kevésbé felhasználóbarát és nem áll minden funkció kézre.

Habár van analytics része is a szoftvernek, ott is csak annyit látni, hogy X feliratkozóm van, Y%-os megnyitási aránnyal.

chatfuel feliratkozok
Chatfuel-ben ennyit látunk a feliratkozóinkról…

ManyChat

A ManyChat-ről Ryan Deiss-től hallottam, aki talán a világ legnagyobb online marketinges közösségének (a DigitalMarketernek) az alapítója. Többször is említette már, hogy elkezdtek kísérletezni Messengeres hirdetésekkel – amihez a ManyChat-et használják – úgyhogy azonnal ki is próbáltam.

Azóta egyébként befektetőként is részt vesznek a cég építgetésében, ami egy elég erős érv a ManyChat mellett.

A ManyChat erőssége főleg a listaépítés, így inkább tekinthető marketingszoftvernek, mint chatbotnak (hogy ez jó hír-e vagy sem, azt mindenki maga döntse el).

manychat feliratkozok
ManyChat-ben pedig ilyen részletes listát látunk a feliratkozókról.

Már a szoftver felépítése is teljesen hasonló az autoresponderekhez, és a működése is olyan, mint egy hírlevélküldő szoftvernek (megspékelve egy kis chateléssel).

A ManyChat marketingjellegű beállítottságát nagyon jól tükrözi a Growth Tools névre keresztelt menüpont, ahol különböző widgeteket is készíthetünk és használhatunk.

Ezek lényegében a weboldalunkba beágyazható elemek, amik a listaépítést és az érdeklődők elérését hivatottak segíteni (mint például a sarokból beúszó boxok, vagy az exit-intent popupok).

Chatbot készítése ManyChat Growth Tools eszköztár

A fenti képernyőfotón láthatod, hogy éppen milyen widgeteket használhatunk a ManyChat-ben. A választék egyébként folyamatosan bővül, nemrég lett választható a felugró popup és az oldalról beúszó box is.

Ha már itt vagyunk, akkor láthatod is, hogy a PRO címkével megjelölt widgetek csakis a fizetős csomagban használhatóak. Ez egyébként nem egy nagy összeg, 500 feliratkozóig például 10 dollár (ugyanilyen feliratkozószám mellett a Chatfuel pedig 15 dollár havonta).

Ha nem tudod eldönteni neked melyiket érdemes használnod, akkor gondold át a következőt: mit szeretnél igazán elérni a chatbotoddal?

  • A cikkeidet küldenéd ki rendszeresen a feliratkozóidnak?
  • Vagy inkább a listaépítésre fókuszálnál és szeretnél több csatornán kommunikálni (SMS, Messenger, E-mail)?

Én személy szerint mindkettőt kipróbáltam (több chatbotot is építettem mindkét szoftverrel), és be kell valljam, hogy nincs tökéletes választás. A mai napig dolgozok mindkét szoftverrel, mert vannak olyan esetek, amikor a ManyChat a jobb választás és az is megesik, hogy csak a Chatfuel-ben készíthető el egy adott elképzelés.

2. lépés: Regisztrálj be!

Oké, ez tényleg nem egy nagy ördöngősség, de azért megmutatom a folyamatot. Először is menj a ManyChat.com-ra, és kattints a nagy „Get started free” gombra!

get started manychat

Ezután a ManyChat engedélyt fog kérni a Facebook profilod használatára. Itt hagyd jóvá amit kér, majd válaszd ki melyik Facebook oldaladnál szeretnéd használni a chatbotot.

Ha mindent jól csináltál, akkor egy ilyen Dashboard fogad majd téged is.

manychat dashboard

Bal oldalt láthatod a Facebook oldalad nevét és ikonját, amihez ez a bot hozzá van rendelve. Ha erre rákattintasz, akkor legördül egy lista, ahol még több chatbotot tudsz készíteni (és természetesen mindegyiket hozzárendelni 1-1 Facebook oldalhoz).

Szuper, lényegében aktiváltad is életed első chatbotját! Nem is volt olyan nehéz, igaz? :)

Akkor most nézzük meg azt, hogy pontosan mi mit jelent (és hogyan tudod személyreszabni a chatbotodat)…

Mit tud a ManyChat?

Nekem azért tetszett meg a ManyChat, mert sokkal több, mint egy egyszerű chatbot szoftver. Sőt, talán nem is ez az elsődleges funkciója, hanem sokkal inkább a Messengeres listaépítés…

A ManyChat-en keresztül többféleképpen tudsz kommunikálni a követőiddel. Jelenleg az alábbi lehetőségek elérhetőek a szoftverben:

  • Broadcasts – Régebben ez volt a kedvenc funkcióm. Régen úgy nézett ki a Messenger marketing, hogy feliratkozókat gyűjtöttünk, aztán tömegesen küldött üzenetekkel bombáztuk őket… méghozzá teljesen ingyen. Sajnos ez csak 3 évig tartott, mivel a Facebook szigorított a szabályokon, így most már csak 3 esetben tudsz ilyen típusú üzeneteket küldeni:
    • vásárlás után szállítással és fizetéssel kapcsolatban,
    • fiók frissítéssel,
    • és időpontfoglalással kapcsolatban.
  • Rules – Ezek olyan automatizmusok, amelyek egy esemény hatására indulnak el. Például valakinek megváltozik az e-mail címe és ezután egy művelet felülírja azt a hírlevélküldő alkalmazásodban, de akár egy másik folyamat is elindulhat neki. Nagyon egyszerű használni és rengeteg lehetőség van benne.
  • One Time Notification (OTN) – A one time notification magyarul egyszeri értesítést jelent. Ez annyit tesz, hogy a felhasználó feliratkozik például egy Black Friday értesítésre, ezután – amint elindult az akció – manuálisan (abszolút módon) ki tudsz neki küldeni egyszer és ingyenesen egy üzenetet.
  • Sequences – Szintén ismerős lehet a klasszikus hírlevélépítésből, ugyanis a sequences egy az egyben megegyezik az autoresponderekkel. Többféle folyamatot is elkészíthetsz előre, ahová a felhasználók feliratkozhatnak (ilyenkor elindul az adott folyamat a szokásos időzítésekkel). Lehet például egy leadgyűjtő listád, amire feliratkozva a felhasználónak azonnal elküldheted az e-bookod letöltési linkjét, majd másnap rákérdezhetsz, hogy milyen kategóriában szeretne tőled frissítéseket kapni, amit egyszerűen kiválaszthat a gombok segítségével. Bármelyikre is nyom rá, máris átkerül arra a listádra, így folyamatosan hasznos és érdekes tartalommal tudsz neki kedveskedni.
  • Keywords – A kulcsszavak funkcióval megadhatsz bizonyos szavakat és kifejezéseket, amiket a bot figyelni fog a beszélgetésekben. Lényege, hogy minden egyes kulcsszóhoz megadhatsz egy általad már előre megírt választ, amit akkor küld el a bot, ha a beszélgetőpartner leírja a figyelendő szó egyikét. Ezt a funkciót egyelőre csak az alapokra használom (leiratkozás, feliratkozás, stb szavakhoz), főleg azért, mert igyekszem a kommunikációt gombokkal irányítani.

Mi kell egy működőképes chatbothoz?

A következő részben leírom és bemutatom milyen részekből áll egy bot, és miket kell előre megírnod ahhoz, hogy működőképes legyen életed első (vagy sokadik) chatbotja.

1. Üdvözlő szöveg (greeting text)

messenger bot udvozlo

Először is érdemes kitöltened a Settings menüben található Greeting Text mezőt, ahova azt a szöveget kell írnod, amit egy beszélgetés elindítása előtt lát majd a látogatód. Ez egy maximum 160 karakteres szöveg lehet, ahova lényegében bármit írhatsz.

Veheted viccesre is a figurát, vagy egyszerűen terelheted az embereket a következő lépés felé.

A mi indítóképernyőnk például így nézett ki a felhasználók szemszögéből.

messenger bot inditas

2. Üdvözlő üzenet (welcome message)

messenger bot udvozlo uzenet

Ez az az üzenet, amit az érdeklődőnk az „Indítás” gombra való kattintás után azonnal meg fog kapni.

Ide érdemes valami kis egy-két mondatos bemutatkozót megfogalmazni, aztán pedig elkezdeni a látogató terelését. Leírhatod milyen cselekvést vársz el tőle (iratkozz fel, nézd meg, töltsd le, rendeld meg, stb) és megalkothatod az ezeknek megfelelő gombokat is.

messenger udvozlo

A teszt chatbotomban például egy rövid üdvözlő szöveg után két opciót kínálok fel:

  • letöltheted az e-bookot, vagy
  • böngészheted a blogot

Egyértelműen az a célom, hogy minél többen megismerjenek és feliratkozzanak a listámra, ezért azt szeretném, ha minél többen letöltenék az e-bookot.

Eddig oké, hiszen a blogon is több helyen belinkeltem már az e-book letöltő opt-in oldalt, ahol keresztnév és e-mail cím megadása után már le is töltheted a könyvet. Igen ám, de ez a folyamat Messengeren sokkal egyszerűbb… először is rá kell kattintanod egy gombra. Ezután pedig… készen vagy. Ennyi az egész.

3. Főmenü (Main Menu)

messenger bot fomenu

A főmenü a chatbotod egyik legfontosabb eleme lesz, ugyanis ez segít majd a látogatót útbaigazítani és a beszélgetést a megfelelő irányba terelni.

A főmenüt – ahogy a welcome üzenetet is – a Settings/Messenger menüpont alatti Main Menu gombra való kattintással tudod beállítani és azt kell tudnod róla, hogy csak gombokból áll. Minden gomb egy cselekvést, folyamatot vagy beszélgetést fog elindítani (de akár a saját weboldaladra is linkelhetsz róluk).

A BOOM Marketinges tesztbotban a főmenüt nem variáltam túl, pontosan azokat a gombokat pakoltam bele, mint ami az üdvözlő üzenetben is megtalálható (plusz belekerült utólag egy bemutató folyamat is a chatbotok működéséről).

A Messenger asztali verziójában például így jelenik meg a főmenü…

messenger bot menu

4. Folyamatok (Sequences)

A folyamatok kialakítása lesz az egyik legfontosabb pontja a chatbotodnak, hiszen éppen a listaépítés a cél. Ahogy korábban már említettem, ezek a folyamatok megegyeznek a hírlevelezésből is jól ismert autoresponderekkel.

A ManyChat backendjében ez így fog kinézni.

messenger bot tesztfolyamat

Az üzeneteket drag&drop módszerrel ide-oda pakolászhatod, az időzítéseket pedig egy kattintással meg tudod változtatni (ennél felhasználóbarátabb már tényleg csak akkor lehetne, ha megírná helyettünk az üzeneteket).

Ne felejtsd el az üzenetek melletti kis csúszkával aktívvá tenni az adott üzenetet, különben senki nem fogja azt megkapni! Tudom ez egyértelmű, de nekem mégis sikerült beleszaladnom még az elején… :)

A folyamatok indulását bizonyos feltételekhez kötheted (például egy gomb megnyomásához).

sequence inditas manychat

A fenti képen például az üdvözlő üzenetemet láthatod. Ahogy azt már korábban megbeszéltük, itt két irányba folytatódhat a beszélgetés:

  • Megnézheted a chatbotok működéséről szóló bemutatót
  • Vagy letöltheted az e-bookot

Mindkét gomb egy-egy folyamatot (sequence) indít el.

A „Bot működése érdekel” gomb például egy előre megírt üzenettel válaszol, majd elindítja a „Botkészítő cikk tesztfolyamat” névre hallgató folyamatot.

Így tudod összekötni az előre megírt folyamataidat egy-egy gombbal (érdemes ugyanígy kipróbálnod az üdvözlő üzenetben).

5) Alap válasz (Default reply)

default reply manychat

A default reply lesz az az üzenet, amivel a bot azokra a kifejezésekre válaszol majd, amit nem ismert fel. Ha például valaki feltesz neked egy kérdést üzenetben, akkor válaszként a default reply megy majd ki neki.

Ahogy a képen is láthatod a BOOM-os teszt chatbotban üresen hagytam a default reply-t, mert fura lett volna, hogy mindenre ugyanúgy reagál a bot.

Ezt hagyhatod te is üresen, vagy beírhatsz valami egyszerű üzenetet, mint például „Ezt most nem értettem, továbbítsam a kérdést az ügyfélszolgálatunknak?”.

Érdemes úgy beállítani, hogy 1 nap csak egyszer ugorjon fel az üzenet, így nem lesz annyira zavaró.

6) Kulcsszavak (keywords)

manychat keywords

A keywords menüpont pontosan arra képes, amit a neve is sugall… különböző kulcsszavakat adhatsz meg, melyekre a chatbot egy előre meghatázorott kifejezéssel reagálhat.

Beállíthatod például, hogy ha valaki elküldi üzenetben a „szállítás” szót, a bot válaszoljon a szállítási információkkal. Ezt eljátszhatod a számodra fontos kifejezésekkel, mint például nálunk az „ebook”, a „letöltés” vagy a „bemutató” kifejezés.

A ManyChat-ben alapból meg van adva a „start, subscribe” és a „stop, unsubscribe” kifejezés. Ezeket beírva a chatbot felajánlja, hogy feliratkozhatsz/leiratkozhatsz az üzenetekről.

Összefoglalás

Ha mindent jól csináltál, akkor készen is van életed legelső (kicsit még butuska, de legalább már működőképes chatbotja). Ne feledd, hogy ebben a cikkben csak az alapokat szerettem volna megmutatni… az igazi kihívás még ezután jön.

A chatbotkészítés neheze nem az összekattingatás és a megvalósítás, hanem maga a tervezés. Először is ki kell találnod, hogy mi lesz egy-egy funkció célja, majd részletesen meg kell tervezned a beszélgetés menetét. Tudnod kell irányítani a beszélgetést, de azért arra is oda kell figyelned, hogy mi van akkor, ha valaki letér az adott útvonalról.

Biztos vagyok benne, hogy a lépéseket követve neked is sikerül beüzemelned a saját chatbotodat. Ha készen vagy, nyugodtan linkeld be kommentbe a sajátodat, hogy mi is ki tudjuk próbálni! :)

Hasznos volt számodra ez a cikk? Szeretnél még többet olvasni a chatbotokról? Jelezd azt nekünk egy like-kal vagy megosztással! :)

Tartalomjegyzék

Picture of Balogh Dávid

Balogh Dávid

Szia, Balogh Dávid vagyok, a BOOM Marketing alapítója. Az elmúlt évek során több saját vállalkozást is beindítottam. Elsőként jött az ügynökség, aztán a BOOM Marketing University, majd 2 webáruház (az egyiknél 4 hónap alatt értük el a havi 10 milliós bevételi célt). Az így szerzett tapasztalataimat szeretném Veled megosztani a BOOM Marketing University-n, videós oktatóanyagok formájában.

2 válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük