Minden, amit a marketing automatizálásról tudnod kell!

marketing automatizálás

A marketing automatizálás szó hallatán a legtöbb embernek egyből a hírlevelek jutnak az eszébe, azonban ez mára már sokkal több okos megoldást foglal magába, így nem véletlen, hogy ez már régóta felkapott téma.

Biztosan Te is hallottál róla és az is lehet, hogy már el is gondolkodtál azon, hogy vajon hogyan tudnád automatizálni a saját vállalkozásod egyes folyamatait.

Egy induló vállalkozás esetében (amikor még kevés vásárlód van) nagyon egyszerű kezelni az emaileket, válaszolni a Facebook üzenetekre, figyelni a rendszeres posztolásra. Arra a néhány vásárlóra könnyen oda tudsz még figyelni és tudod tartani velük a személyes kapcsolatot.

De mi van akkor, ha egyre több vásárlód van és folyamatosan nő a céged? (Elvégre ezért is dolgozol)

Ha mindent jól csinálsz és jó a vállalkozásod marketingje, akkor idővel annyi vásárlód lesz, hogy nem jut már időd ellátni a fontos feladatokat sem, nemhogy az apróbb adminisztrációkat. Ilyenkor az egyik opció, hogy felveszel magad mellé alkalmazottakat, akik segítenek Neked a vásárlók kiszolgálásában, a rendelések felvételében, a kapcsolattartásban (és úgy általánosságban mindenben).

Igen ám, de ezzel két probléma is van:

  1. A jó munkaerő drága, így kezdő vállalkozóként érdemes minél később bővíteni a csapatot, nehogy elszámold magad és veszteséges legyen az üzlet.
  2. Előbb vagy utóbb már nem lesz elég az új munkatársak felvétele ahhoz, hogy rendszerezni tudd az összes folyamatot. És ahogy elér a céged egy bizonyos szintet, muszáj lesz megbíznod egy profi marketingest, aki segít neked kialakítani egy automatizált rendszert, ami rövid idő után már magától is működik majd és leveszi a válladról a „robot feladatokat”.

Teljesen felesleges lenne folyamatosan fizetned egy embert arra, hogy e-mailezzen a vásárlóiddal, posztoljon a közösségi média felületeidre, nyomon kövesse a megrendeléseket, stb, ha ezt költséghatékonyabb módon is megoldhatod.

És itt jön képbe a második opció, ami a marketing automatizálás.

A marketing automatizálást egyébként többen a passzív jövedelemforrásokkal együtt emlegetik, ami teljesen érhető, hiszen automatizmusok nélkül lehetetlen lenne kivitelezni.

Ebből a cikkből megtudhatod, hogy a technika mai állása szerint mit tudsz (és mit érdemes) automatizálnod a vállalkozásodban.

Mit jelent pontosan a marketingautomatizálás?

„A marketing automatizálás több szoftver és marketingstratégia olyan együttes használata, ami lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy perszonalizált folyamatok segítségével az érdeklődőkből vásárlókat, majd a vásárlókból visszatérő vásárlókat (vagy „evangelistákat”) csináljanak. A marketing automatizálás ezen fajtájával jelentős mértékű bevételnövekedés és kiemelkedően magas ROI érhető el.” – írja a HubSpot

Tehát a marketing automatizálás igazából szoftvermegoldások összessége, amik abban segítenek, hogy hatékonyabban menedzselhesd a vállalkozásod folyamatait.

Emlékszel arra, amikor legutóbb hívtad a mobilszolgáltatód ügyfélszolgálatát és egy „gombnyomkodós” rendszeren keresztül végül végre eljutottál egy élő emberhez? Na az is ugyanúgy egy automatizmus volt. Gondolj csak bele mekkora erőforrásra lenne szükség ahhoz, hogy minden egyes telefonálót egyből fogadjanak. Lehetetlen lenne…

A különböző folyamatok automatizálása ugyanúgy használható 1-2 fős mikro vállalkozásoknál, ahogy nagyobb, több ezer fős vállalatoknál, sőt, még nagyobb, több százezer fős multiknál is. (Nagyvállalatoknál igazából sok folyamat elképzelhetetlen automatizálás nélkül.)

Mielőtt viszont belevágnék a marketing automatizmusok bemutatásába lerombolnék néhány elterjedt mítoszt az automatizálással kapcsolatban.

1. Egyszer elkészíted és készen is vagy

Népszerű mítosz, hogy a marketingautomatizálás után már vehetjük is a repjegyünket és indulhatunk Bora Borára, mert már semmi egyéb dolgunk nincs.

Ez nagyon jól hangzik, de sajnos kicsit távol áll az igazságtól, ugyanis ha valóban hatékony automatizmusokat szeretnél, akkor elkerülhetetlen, hogy bizonyos időközönként monitorozd, fejleszd és javítgasd azokat.

Egy jó automatizmus igazából „sosincs kész”, mert mindig lesz hova fejleszteni, javítani, hogy még hatékonyabban működjön és még több pénzt termeljen számodra.

2. Csak hírlevelet lehet automatizálni

Gyakran előfordul, hogy a marketing automatizálás alatt mindenki egyből csak az emailek automatizálására gondol.

Ez azonban téves gondolat, mert a marketing automatizálás számos lehetőséget rejt magában az email automatizmustól kezdve egészen az összetettebb értékesítési folyamatokig. Eléggé izgalmas (vagy ijesztő? ) dolog belegondolni, hogy ha már most ennyi mindent tudunk automatizálni, akkor mi lesz a jövőben?

3. A marketing automatizálás a lustáknak való

Sokan gondolják, hogy a marketing automatizálása egy szükségtelen luxus, köztük lehet, hogy Te is. Azonban ha jobban belegondolsz erre nem azért van szükséged, hogy kevesebb munkád legyen, hanem azért, hogy több időd a fontosabb dolgokra, például a céged fejlesztésére.

Sőt, ezáltal sokkal perszonalizáltabb módon kommunikálhatsz a célcsoportoddal is, ami a megtérülésen is meglátszik majd.

4. Nem lehet élethű automatizmusokat építeni

Benned is felmerült már, hogy vajon mit szólnának az ügyfeleid, ha azt tapasztalnák, hogy nem is ember, hanem egy robot válaszolja meg a kérdéseiket?

Egyesek azt gondolják, hogy az emberek irtóznak a chatbotoktól

Ez részben igaz is, de csak akkor, ha fejletlen és egy rosszul összetákolt chatbottal találkoznak. Lehet, hogy neked is van ilyen élményed. Senki nem szereti a béna, sablonválaszokat adó automatákat.

Az tény, hogy még nincs olyan fejlett chatbot, ami teljesen visszaadná az ember nyújtotta képességeket, azonban rohamosan kezd a digitális és a biológiai valóság közelíteni és összemosódni, aminek egy jele a mesterséges intelligencia és az emberi kommunikáció életszerű utánzására alkalmas robotok megjelenése, terjedése.

Ha egyedi és egy jól tervezett chatbotot használsz, nem csak a munkádat könnyítheted meg és időt spórolhatsz magadnak, hanem kiemelkedő ügyfélélményt is nyújthatsz a vásárlóidnak.

5. A spam legjobb eszköze

Sajnos napjainkban is sokan hiszik úgy, hogy az automatizáció és az email marketing csupán a spamek és egyéb kéretlen tartalmak küldéséről szól.

Valóban igaz, hogy sokan okot is adnak erre és visszaélnek az email marketing lehetőségeivel, azonban ha Te ki akarod használni az automatizmusban rejlő erőt, arra kell törekedned, hogy valóban értékes tartalmat juttass el általa a követőidnek. Így fogod csak megtapasztalni az előnyeit!

Miért van szükség marketingautomatizálásra?

Legyen bármilyen területen tevékenykedő vállalkozásról szó, felépíteni és üzemeltetni elképesztően sok munkával jár. Főleg akkor, ha minden egyes feladatot személy szerint Te akarsz elvégezni. Így már gondolom érted, hogy miért elengedhetetlenül fontos, hogy – amit csak lehet – azt automatizálnod kell.

Gyakran felmerülő aggály az automatizálással szemben, hogy „de miért fizetnék azért a szoftverért, ha én is meg tudom csinálni”.

Nos, igen, biztos vagyok benne, hogy Te is meg tudod csinálni a Facebook posztolást, vagy az emailek, számlák kiküldését, esetleg a „GY.I.K.” oldal szerepét a Facebook oldaladon (az egyszerű sablonkérdésekre válaszolgatást), de ha azt az energiát amit ezen folyamatok elvégzésére fordítasz a termékeid/szolgáltatásaid fejlesztésébe vagy blogolásba tennéd, jelentős növekedésnek indulhatna a vállalkozásod.

Tehát, automatizálásra azért van nagy szükség, hogy ne adminisztrációval és egyéb olyan feladatokkal töltsd az értékes időd, amit a céged fejlesztésére is felhasználhatnál.

Milyen folyamatok automatizálhatók?

A legtöbb marketing automatizációs szoftver email marketing szoftverből indult, és gyakorlatilag kitörtek a hírlevélküldés medréből, majd áttértek az egyéb automatizmusokra is. Lássuk, milyen más folyamatokat lehet még automatizálni:

1. Email küldés

Az email küldés alatt nem feltétlen csak a hírlevelekre kell gondolni. Egyszerűen automatizálhatók olyan emailek is, mint kuponokról vagy különleges exkluzív ajánlatokról szóló levelek, esetleg szülinap, névnap köszöntő emailek vagy blogposzt értesítők.

Haladó színtű email marketinges automatizmusok között már profi lead generáló folyamatokat pakolhatunk össze, melyek napról-napra gyártják majd számunkra az új érdeklődőket és vásárlókat.

Lehetőségünk van többlépcsős automatizmusok megalkotására, ami azt jelenti, hogy teljesen dinamikus leveleket is készíthetünk. Egy-egy levél csak akkor megy ki az ügyfélnek, ha rákattintott egy linkre vagy elvégzett egy fontos cselekvést.

2. Ügyfélszolgálat

Ha unod már, hogy egy kérdést naponta többször kell megválaszolnod – sőt, már előre tudod, hogy milyen kérdést fognak feltenni – akkor neked bizony egy ügyfélszolgálatot segítő automatizmusra lesz szükséged.

Ezt a Facebook oldaladon jelenleg egy chatbot segítségével tökéletesen végre tudod hajtani, ráadásul kétségkívül ez a legjobb platform rá, hiszen (majdnem) mindenki fent van Facebookon.

Ha webáruházad van, már indulásnál érdemes egy alap chatbotot készítened, mert hatalmas terhet vehet le a vállaidról. Ilyen például a 14 napos elállási joggal élők, vagy a méret/szín cserére várakozók kezelése.

Ha tanácsadó vagy, miért kellene neked intézned az időpontfoglalásokat, ha ezt intézheti a saját kis robotod, akár hajnali 2-kor is?

Egy jól összerakott és optimalizált chatbot már nagyobb cégek ügyfélszolgálati tevékenységeit is hatékonyabbá tehetik.

AJÁNLOTT CIKK: „Így kattintgass össze ultraprofi chatbotot!”

3. Posztolás

Az automatizmusok közül talán ez az egyik legkirályabb dolog.

Gondolj csak bele, hogy havi szinten mennyi időt megspórolsz magadnak, ha nem egyesével készíted el a blogbejegyzéseid és a különböző közösségi média posztjaidat, hanem rászánsz durván egy hetet és akár két havi anyagot is legyárthatsz, majd beütemezhetsz.

Havonta néhány produktív munkanappal egy egész havi social media és blog felület beütemezését elvégezheted. Vagyis persze nagy részét, mert az érkező kommentekre például érdemes reagálnod!

4. Landing oldal készítés

Landing oldalakat készítő szoftverekre azért lesz szükséged, mert így nem kell manuálisan A/B teszteket készítened, vagy oldalakat létrehoznod, ugyanis több speciális szoftver is képes ezekre.

A két legnépszerűbb szoftver például az Instapage és a Leadpages.

Ezek nem csak egyszerű landing page-eket „generálnak”, hanem valóban hatékony és jól konvertáló oldalakat készíthetsz a használatukkal, ráadásul egy pár kattintással létrehozhatsz egy másolatot is egy már futó landing oldaladból, amit aztán egy minimális változtatás után fej-fej mellett megversenyeztethetsz egy A/B teszt során.

Sokan gondolják azt, hogy az ilyen szintű optimalizálás már csak felesleges időtöltés, de én úgy gondolom abból még sosem volt probléma, ha valami egy pár százalékkal több bevételt hozott. ;)

5. Facebook hirdetések

Nagy terhet vehetsz le a saját vállaidról, ha automatizálod a hirdetéseidet is. Ennek több módja van, például mi szeretjük a képen látható automatizmust használni.

Ha már van egy kis gyakorlatod a Facebook hirdetések optimalizálásában, akkor a fenti képből Te is könnyedén kiolvasod a lényeget.

Aki járt a Sprint oktatóanyagunk landing oldalán az elmúlt 7 nap során, de nem vásárolt, annak jelenik majd meg a hirdetésünk. Amennyiben annak hatására sem vásárolt, jelenjen meg újra egy hónap múlva (10 napon keresztül), majd – ha ne adj Isten akkor sem vásárol – jelenjen meg újra ~2 hónap múlva, ismét 10 napon keresztül.

A szép az egészben, hogy ha valaki a folyamat bármely pontján megvásárolja a Sprint kurzust, onnantól kezdve ő automatikusan kikerül ezekből a hirdetésekből.

Ha valaki valami oknál fogva ezután sem vásárol, akkor egy könnycseppet elmorzsolunk érte, de hosszú időn keresztül nem fog találkozni ezzel a hirdetéssel, mi pedig rátudunk, hogy nem mindenki célközönség számunkra, hiszen nem mindenki akar több pénzt keresni a Facebook kampányaival.

Ha hirdetsz Facebookon vagy Instagramon és Te magad kezeled a kampányaidat, akkor mindenképpen nézd meg a bevezető Sprint oktatóanyagunk és a profi Mesterkurzusunk videóit, mert több pénzt keresni mindig jobban esik, ez pedig tényleg csak egy minimális befektetést és időráfordítást igényel.

Dinamikus termékhirdetések

Ha úgy nézzük, a dinamikus termékhirdetéseket (angolul csak DPA) is sorolhatjuk a hirdetések automatizálásához, mert ezek már a felhasználói viselkedés által befolyásolt, automatikus folyamatok.

A dinamikus hirdetések ugyanúgy jelennek meg, mint minden más, egy képet tartalmazó hirdetés, vagy a galéria formátumban készített hirdetések a Facebookon, az Instagramon és az Audience Networkben.

Ahelyett azonban, hogy külön-külön hoznál létre hirdetést minden egyes termékhez, olyan hirdetéssablont készíthetsz, amely automatikusan felhasználja az adatcsatorna képeit és adatait a hirdetni kívánt dolgokhoz.

A dinamikus hirdetések a Facebook-képpontod vagy az SDK segítségével olyanoknak jelenítik meg a hirdetéseidet, akik már érdeklődést tanúsítottak vállalkozásod iránt azzal, hogy számodra fontos műveleteket hajtottak végre a webhelyeden.

Hogyan automatizáld a vevőszerzést?

A vevőszerzésed automatizálásának legegyszerűbb módja, ha rendszerben és értékesítési tölcsérekben gondolkodsz.

Az alábbi kép remekül ábrázolja ezt a folyamatot.

A felső, legnagyobb részben vannak azok, akik potenciális vásárlók lehetnek (de még nincs elég nagy igényük a termékekre/szolgáltatásokra)ahogy pedig haladunk lejjebb egyre nagyobb a vásárlási szándék. A célközönséged ideális vásárlói például a tölcsér legalján vannak ebben az esetben.

Vásárlói útvonal tölcsér

Ahhoz, hogy ezt a folyamatot automatizálni tudd, alaposan ismerned kell a vásárlóidat és tudnod kell, hogy melyik állapotban mit kell látniuk ahhoz, hogy vásároljanak.

Milyen szoftvereket használhatunk az automatizálás területein?

Zárásképpen hadd mutassak egy pár marketing automatizációs szoftvert, melyeket mi is használunk a saját bizniszeinkben és az ügyfeleinknél is.

Nézzük is a legnépszerűbb kategóriát, az email marketinget.

1. Email marketing

ActiveCampaign

Az ActiveCampaign már több, mint tíz éve indult, kezdetben csak hírlevélküldő szoftverként, de mára már egy összetett marketing automatizációs szoftverré fejlődött. Nemzetközileg ismert, összetett és komplex email folyamatok menedzselésére is alkalmas. Számos funkcióval rendelkezik, így több külsős szoftvert is ki lehet vele váltani.

Mailchimp

A Mailchimp az ActiveCampaign mellett szintén egy nemzetközileg elismert, Magyarországon is nagyszámban használt szoftverről van szó. Már az alapcsomagban is benne van az automatizáció és 2.000 feliratkozóig ingyen használható.

Hírlevélküldésre nem rossz, automatizáció terén viszont eléggé gyenge.

Régen még mi is ezzel dolgoztunk, de azóta már átálltunk az ActiveCampaign-re, mert tudásban hatalmas különbség van a két szoftver között. Ha nem az ár a fő szempont, akkor mindenképpen az ActiveCampaign-t válaszd.

HubSpot

A HubSpot szoftvere az egyik legösszetettebb és legtöbb funkcióval rendelkező automatizációs szoftver. Kiválóan kiszolgálja a nagyobb vállalkozások igényeit, cserébe viszont havi több ezer eurós előfizetési díja van.

2. Lead generálás automatizálása

OptiMonk

Az OptiMonkot biztosan ismered már, hiszen egy nemzetközileg is elismert magyar fejlesztésű popup szoftvermegoldásról beszélünk. Tökéletes eszköz az oldaladon lévő látogatók folyamatos konvertálására.

Sumo.com

A Sumo.com az egyik kedvenc online marketingesem, Noah Kagan szoftvercége, akik arra specializálódtak, hogy különböző on-site eszközökkel minél több látogatót fel tudjunk iratkoztatni a listáinkra. Az OptiMonktól összetettebb megoldás, érdemes lehet ezt is kipróbálni.

ConvertFlow

A ConvertFlow egy intelligens on-site megoldás, amely összeköthető a legtöbb CRM rendszerrel (mint például az ActiveCampaign), és így a weboldaladon is személyre szabott üzeneteket és popupokat mutathatsz a látogatóidnak az alapján, hogy ők éppen hol járnak a funneljeidben.

Nem olcsó, de nagyon ütős megoldás.

3. Közösségi média marketing automatizálása

A Facebookon és az Instagramon egyébként már egy ideje van lehetőségünk posztokat időzíteni, azonban a jobb átláthatóság miatt érdemes egy erre fejlesztett szoftvert használni.

Erre célszerű lehet például:

  • Buffer
  • Planable
  • SocialPilot

A webáruház automatizálás alapjai

A webáruházak egy kiemelt kategóriát alkotnak, ahol már egy induló vállalkozásnál sem feledkezhetsz meg az automatizálásról.

Ezzel nem csak a gyors növekedést alapozod meg, hanem akár feledékenységből keletkező súlyos bírságokat is megúszhatsz. (Számla kiküldése, 14 napos kötelező garancia megtagadása stb.)

Amiket már kezdőként is érdemes automatizálnod:

  • Számlázás
  • Hírlevél
  • Ügyfélszolgálat (Chatbot)
  • Emailek (Vásárlás nélküli kosárelhagyóknak)
  • Facebook hirdetések (DPA/Remarketing)

Összefoglalás

Fontos tehát, hogy a marketing automatizálás nem egyenlő a hírlevelezéssel, sem a spameléssel.

Sokkal inkább egy kifinomult, „okos” rendszerről beszélünk, ahol minden összedolgozik mindennel annak érdekében, hogy neked a legkevesebb „robot” feladatot kelljen elvégezned és a fontosabb feladatokra (ne adj Isten a pihenésre) koncentrálhass.

Remélem már neked is letisztult a kép és felismerted, hogy mekkora szüksége van a Te vállalkozásodnak is a marketing automatizálásra.

Ha tetszett a cikk, kérlek jelezd azt nekünk egy like-kal vagy megosztással! :)

Tartalomjegyzék

Picture of Balogh Dávid

Balogh Dávid

Szia, Balogh Dávid vagyok, a BOOM Marketing alapítója. Az elmúlt évek során több saját vállalkozást is beindítottam. Elsőként jött az ügynökség, aztán a BOOM Marketing University, majd 2 webáruház (az egyiknél 4 hónap alatt értük el a havi 10 milliós bevételi célt). Az így szerzett tapasztalataimat szeretném Veled megosztani a BOOM Marketing University-n, videós oktatóanyagok formájában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük