Online marketing előrejelzés 2020-ra – Mire számítsunk?

Ismét eltelt egy év. Amikor ezeket a sorokat írom, akkor napokon belül véget ér 2019, ezzel pedig egy új évtizedbe lépünk.

Egy év alapvetően nem olyan sok idő, viszont ha online marketing szempontból nézzük, akkor hasonló a kutya évekhez. Hiába csak 1 év telik el, ez online marketing stratégiák, eszközök és csatornák szempontjából simán számíthatna 7 évnek is.

Vállalkozóként/marketingesként biztosan Te is tudod miről beszélek. Olyan gyorsan változik ez a világ, hogy már-már követhetetlen…

Nem hiába alakult ki több egyedülálló szakma is az online marketing gyűjtőnéven belül, hiszen hetente 1 munkanapot simán elvisz az ember idejéből, ha teljesen naprakész akar lenni egy adott területből.

Na de egyelőre ennyit a múltról, beszéljünk inkább a jövőről, az sokkal érdekesebb. Nézzük mire számíthatunk 2020-ban az online marketing világában!

1. Élesedik a verseny

Egy pár éve még teljesen rendben volt, ha egy vállalkozás “amatőr” módon használt valamilyen csatornát. Egyszerűen már az is versenyelőnynek számított, hogy használtál egy-egy új felületet (ami a konkurenseidhez még nem jutott el), így nem voltak túl magasak az elvárások.

Ahogy viszont egyre telítettebbé válik egy csatorna úgy élesedik a verseny, emiatt pedig már tényleg csak azok maradnak fenn, akik okosan használják az adott marketingcsatornát.

Pontosan ez zajlott le a Facebooknál 2019-ben (és ez fog folytatódni 2020-ban is).

Rengeteg embertől hallani, hogy “a Facebook csak egy lehúzás, nem működik senkinek…”. Te és én viszont jól tudjuk, hogy igenis működik, csak okosan kell használni. 🙂

2020-ban tehát már végképp nem fog működni az, hogy csupán egy csatornára támaszkodjon valaki.

Nem a csodafegyvert kell kutatnod, hanem több felületet és szoftvert használnod, valamint azokat folyamatosan optimalizálni is kell!

Éppen ezért szerintem az egyik legnagyobb változás az lesz, hogy míg manapság csak kellemes plusz az, ha egy kis optimalizálást és tesztelést követően mondjuk 5-10%-kal csökkented az egy vásárlóra eső költséged, addig a jövőben ez a túlélés egyik legfőbb eleme lesz.

Az USA-ban például ádáz küzdelmek zajlanak a vállalkozások között azért, hogy pár százalékot megspóroljanak itt, vagy pár százalékkal növeljék az eredményeiket amott.

A verseny élesedésével hazánkban is ez lesz a helyzet, így még jobban felértékelődik majd a marketinges szakemberek (és persze ügynökségek) szerepe.

2. Tartalommarketing forever

Na jó, azért ez nem egy új keletű dolog, mégis úgy gondolom hogy a tartalommarketing továbbra is dominálni fog a legtöbb iparágban.

Hasznos, érdekes és vicces tartalmakra mindig szükség van, és ahogy egyre tudatosabbá válnak a vásárlók (mert higgy nekem, tényleg így van), úgy a tartalommarketing is felfutóban lesz.

Nagyon remélem, hogy az elmúlt pár évben is volt már tartalommarketing stratégiád, de ha mégsem, akkor még mindig nem késő hogy belevágj!

A Databox egy mostani felmérésében 100 marketingest kérdeztek meg (köztük engem is), hogy melyik marketing csatornára fekszenek majd rá legjobban 2020-ban.

A válaszadók 42%-a a tartalommarketinget jelölte meg elsődleges csatornaként (igen, én is).

Az biztos, hogy egyre inkább a long-form content, azaz a hosszabb tartalmak kerülnek majd előtérbe, melyek nem csupán egy-egy kérdésre adnak választ, hanem egy átfogó képet nyújtanak egy adott témáról.

Ha valaki például Facebook hirdetésekről szeretne tanulni, akkor biztosan hasznosabb lesz számára egy 3.000 szavas ultra részletes leírás, mint egy 500 szavas kis cikkecske arról a 3 leggyakoribb hibáról, amit minden kezdő vállalkozó elkövet a FB-n.

A külföldi fórumok alapján egyébként azt tapasztaltam, hogy angol nyelven a legalább 3.000 szavas cikkek teljesítenek a legjobban SEO szempontból, viszont Neked nem biztos, hogy ennyivel kell számolnod.

Ez erősen iparágfüggő is (hiszen az sem mindegy, hogy mekkora a verseny egy kulcsszóra), de tapasztalataink alapján itthon a 2.000+ szavas cikkek már nagyon is jól szoktak teljesíteni.

Ez mind persze csak iránymutatás, ahogy John Mueller tanácsolta egy novemberi cikkben:

“Ne az éppen aktuális SEO trendekre fókuszálj, hanem inkább arra koncentrálj, hogy elég gyors legyen a weboldalad, minőségi linkeket szerezz és profi tartalmat készíts az olvasóidnak”.

Tartalommarketing szempontból tehát 2020-ban továbbra is a minőségi, részletgazdag cikkeket érdemes előnyben részesítened és ha van kapacitásod, akkor új csatornák felé is érdemes nyitnod (erről még nemsokára olvashatsz).

3. Perszonalizáció

Ha 2020-ban ki akarsz emelkedni a tömegből, akkor egyszerűen perszonalizáltabban kell kommunikálnod. Ez biztos.

Felhasználói oldalról hatalmas igény van arra, hogy az általános hülyeségek helyett személyre szabott ajánlatokat kapjunk. Egy felmérés alapján:

  • a vásárlók 63%-át idegesítik a túl általános marketing kampányok
  • 80%-uk hangsúlyozta ki, hogy nagyobb eséllyel vásárolnak egy vállalkozástól, ha az személyre szabott élményt tud nekik nyújtani
  • és a megkérdezettek 90%-ának van pozitív véleményre a perszonalizált tartalmakról

Az igény tehát megvan, már csak az a kérdés, hogy mi kisvállalkozók hogyan tudjuk ezt kiszolgálni.

Ennek alapvetően két módja lehet:

  1. Mindenkivel személyesen foglalkozol
  2. Olyan automatizmusokat és szűrési rendszereket építesz ki, melyek elvégzik helyetted a piszkos munkát

Gondolom az első verziót Te is elvetnéd inkább, mert ugyan kicsiben tartható, de már havi pár száz vásárlónál sem kivitelezhető az, hogy élő munkaerőt alkalmazz egy ilyen feladat ellátására.

Marad tehát a rendszerépítés általi perszonalizáció, ami szerintem elég nagyot fog menni jövőre.

Pár éve még csak a legnagyobb vállalatok tehették azt meg, hogy olyan szoftvereket használtak, melyekkel szegmentálni tudták a közönségüket és mindenkinek a neki megfelelő tartalmat tudták lekommunikálni…

Ma már viszont pár tízezer forintos szoftverek is tudnak ilyesmit.

Egy időben például nagyon sokat használtuk a ConvertFlow-t, amivel dinamikusan tudtuk változtatni a weboldalunkon található bannereket az alapján, hogy ki melyik szegmensbe tartozott az email listánkon.

Tartalommarketinggel kombinálva nagyon jól tud működni, hiszen mindenki azt látja majd a cikkeknél megjelenő hirdetéseidben, ami őt éppen érdekli.

Mi például úgy használtuk, hogy ha valaki a Facebook-os cikkeinket olvasta, akkor az e-book letöltését kínáltuk fel neki, ha viszont már rajta van a listánkon, akkor a Mesterkurzus oktatóanyagunk felé tereltük, hiszen számára az a következő lépés.

Ezt persze a végtelenségig lehet finomítani és bonyolítani, de már egy ilyen rendszertől is sokkal hatékonyabbá válhat a weboldalad.

A lényeg tehát, hogy valamilyen módon kezdd el szegmentálni a követőidet, hogy minél személyre szabottabb ajánlatokat tudj nekik lekommunikálni.

Ezzel pedig el is érkeztünk a következő ponthoz…

4. Automatizáció

A kedvencem!

Imádom az automatizmusokat. Van valami gyönyörű abban, ahogy 1-2 nap alatt (vagy akár pár óra alatt) el tud az ember készíteni egy rendszert, ami utána helyette dolgozik, éjjel-nappal, az idők végezetéig.

Én ezt 2019-ben kezdtem el kiélni, amikor CRM-et váltottunk és átálltunk a HubSpot-ra (azóta ismét váltottunk, most már SharpSpring-et használunk).

Akkor kezdtem el vadászni azokra a belső feladatokra, melyek újra és újra előkerültek. Ez lesz lényegében nálad is az első lépés, ha ez megvan, akkor már csak arra kell rájönnöd, hogy hogyan automatizáld azt.

Én már 2017-ben is – amikor megalapítottam az ügynökséget – azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnám a napi feladataim egy részét automatizálni (pedig akkor még csak egyedül dolgoztam az ügynökségben).

Lényegében az volt az alapelvem, hogy ha valamit legalább 3 alkalommal meg kell csinálnom, akkor azt vagy automatizálnom kell, vagy ki kell szerveznem minél hamarabb.

Ez kezdetben könnyű, hiszen csak építeni kell a csapatot és delegálni a feladatokat, de 2019 közepén eljutottunk arra a pontra, amikor már a csapattagok idejét is optimalizálnunk kell azért, hogy hatékonyabbá tudjunk válni.

Számunkra ekkor jött képbe az automatizálás, ez volt az a pont, ahol a növekedés érdekében be kellett automatizálnunk a folyamataink nagy részét (és nem csak marketing szempontból).

A belső rendszerünk (egy része) így néz ki a tervezőasztalon.

Remek példa erre, amikor elkezdtük először sablonizálni, aztán a tapasztalatok alapján automatizálni a belsős sales folyamataink nagy részét.

Talán 2019 márciusában kezdtünk el keresni egy junior sales-es munkatársat a csapatba, aki lényegében az én kezem alá dolgozott volna, mert már nem bírtam lekezelni a beérkező megkereséseket.

Amíg futott a kampányunk elkezdtem viszont a CRM bevezetésen is dolgozni, aminek pedig az lett az eredménye, hogy 1 hónap múlva – mire előszűrtük a jelentkezőket – már egyáltalán nem volt szükségünk extra kapacitásra sales területen.

Ez persze csak egy példa a sok közül, de biztos vagyok benne, hogy 2020-ban egyre többen kezdik majd el optimalizálni a belső működésüket, úgyhogy ne késlekedj túl sokat!

Ami ma még versenyelőnyt jelent, az holnap már csak egy lépés a felzárkózás felé.

FONTOS: A marketing automatizálás nem feltétlenül azt jelenti, hogy soha többé nem kell foglalkoznod egy adott feladattal! Sok vállalkozótól hallottam már, hogy “ezt a lépést egyszerűen nem lehet automatizálni”, és így meg sem próbálnak rendszert építeni rá. Ez viszont nagy hiba. Nem az a lényeg, hogy egy az egyben leadj valamit, hanem az, hogy időt spórolj magadnak. Ha egy 10 perces taskot leredukálsz 2 percre, máris 8 percet nyertél minden egyes alkalommal, amikor végrehajtod azt. Fogalmad sincs róla, hogy hány ilyen kis apróságon tudnál időt nyerni magadnak.

5. Email marketing

Na erre nem számítottál, ugye? 🙂

Sokan hangoztatják azt itthon, hogy az “email halott” és már “senki nem olvas emaileket”. Nos, ezzel azért vitatkoznék.

Ha jól használod, akkor nagyon is jó platform, sőt!

Sok ügyfelünknél a csatornák közül az email marketingen van a legnagyobb megtérülés, ráadásul nem egy vállalkozásnál generált több tízmillió forintnyi bevételt idén az email önmagában.

Ennél az ügyfelünknél például több mint 10 millió forint bevételt hoztak az emailek kizárólag novemberben!

Ráadásul ahogy látod, ez az összeg a teljes havi bevétel 24%-a, ami azért nem rossz egy pár száz dolcsis beruházással. A használt szoftver egyébként a Klaviyo, amit Neked is javaslok ha webshopot üzemeltetsz.

Szerintem az email marketing 2020-ban sem lesz halott, sőt!

A perszonalizáció és az automatizáció legkönnyebben az email csatornán valósítható meg, úgyhogy amint ezekre kerül a hangsúly a nagy tömegeknél is, azzal az emailt használó vállalkozások száma ismét fellendül majd.

Hogy ez 2020-ban lesz-e azt nem tudom (nem hinném), de hogy pár éven belül megtörténik, az biztos. Addig is örülj, mert ezzel az infóval máris versenyelőnybe kerültél (legalábbis akkor, ha cselekszel).

Nem tudod melyik szoftvert válaszd? Az email marketing eredményeid nagyban függnek attól, hogy milyen szoftvert használsz. A döntés nehéz, ezért csináltam egy tesztet, amit kitöltve megkapod, hogy a Te helyzetedben melyik szoftvert érdemes használnod!

6. Komplex marketing rendszerek

Az előző 3 pont elképesztően fontos lesz 2020-ban, ahhoz viszont hogy perszonalizálni és automatizálni tudd a marketinged komolyabb szoftverekre lesz szükséged.

Éppen ezért arra számítok, hogy egyre gyorsabban kezdenek majd elterjedni a komplexebb marketing szoftverek, melyek összefogják majd egy-egy vállalkozás belső marketingrendszerét.

Manapság még teljesen általános kismillió szoftvert használni, de pár éven belül itthon is eljutunk szerintem odáig, hogy egy-két komolyabb szoftver lefedi majd a legtöbb vállalkozás komplett marketing és sales igényeit.

Ilyenek például a HubSpot és a SharpSpring is, melyekről korábban már beszéltem. A részletekbe most nem mennék bele (külön cikkeket szentelek majd nekik), úgyhogy addig is a weboldalukon tudsz tájékozódni ezekkel kapcsolatban.

7. Közvetlenebb social media

A social media jó!

Nem csak felhasználói szempontból, hanem marketingesként/vállalkozóként is. Az viszont tény, hogy egyre nehezebb organikusan érvényesülni a legtöbb social media felületen.

Vitatkozhatnánk arról, hogy ez miért van így, de szerintem teljesen felesleges belemenni, hiszen ez egy rajtunk kívülálló ok, amibe nincs beleszólásunk. Hidd el, nem csak a Te organikus elérésedet vágta meg 2019-ben a Facebook, hanem mindenkiét. 🙂

De hogy mégis hogyan lehet ezt túlélni? Egyszerű.

Légy emberibb és közvetlenebb (természetesen amellett, hogy a social felület csupán egy csatorna a marketing mixedben a sok közül).

Mi is ennek megfelelően frissítettük le 2019 végén az #InstaPro oktatóanyagunkat, amiben már a legújabb, 2020-ban is működő Instagram stratégiát találod!

Ha egyetlen egy tippet kellene adnom, akkor azt mondanám, hogy a hangsúly már rég nem a mennyiségen van.

Sokkal jobb ha van 1.000 követőd aki minden lépésedet követi, mintha lenne 10.000 követőd, akiket alig érdekelsz….

Éppen ezért 2020-ban az legyen a legfőbb célod a social felületeiden, hogy hűséges követőbázist tudj kiépíteni.

8. SERP Position Zero

Számomra teljesen egyértelmű, hogy a SEO a következő évtizedben is kiemelt szerepet kap majd az online marketingben, viszont abban is biztos vagyok, hogy 2020-ban hatalmas változások érkeznek majd, melyek felforgat(hat)ják az iparágat.

Az már idén is megfigyelhető volt, hogy eléggé dinamikusan változnak a felhasználók keresési szokásai és ez a következő években sem áll majd meg (ebben egyébként nagy szerepe van a hangalapú keresésnek is).

Felhasználóként egyre gyorsabban akarjuk megkapni pontosan azt az információt, amire nekünk éppen szükségünk van.

Ha egy egyszerű dologra keresek rá, amit 2-3 mondatban is meg lehet válaszolni, akkor nem akarok 3.000 szavas cikkeket bújni, hogy megtaláljam hol is van pontosan az a válasz… és ezt a Google is tudja.

Pontosan ezért jöttek létre a “featured snippet” névre hallgató kis infóblokkok egy-egy keresés során, melyek sok esetben megkönnyítik az életünket.

Ezt nem hivatalosan “position zero-nak” nevezte el a szakma, azaz nulladik helyezésnek a keresési találatok között.

Számomra viszont nagyon meglepő volt, hogy egy relatíve új dologhoz képest a keresések 60%-nál máris position zero találatokat ad vissza a Google.

Ki tudja, talán hamarosan nem az lesz a legfőbb célunk SEO szempontból, hogy elfoglaljuk az első pozíciót? 🙂

9. Voice search

Ha pedig már a SEO-nál járunk, akkor nem mehetünk el említés nélkül a voice search, azaz a hangalapú keresés mellett sem.

Rengeteg külföldi fórumon olvastam már, hogy a hangalapú keresés lesz a jövő év nagy durranása.

Utánajártam kicsit a dolgoknak és tényleg nem alaptalan a feltételezés. Az eddigi adatok alapján 2020-ban a keresések legalább 30%-a hangalapú lesz, ami azért egy elég szép szám.

Alapvetően egyetértek velük, de ahogy szinte mindig, mi szerintem most is jó pár éves lemaradásban leszünk a nyugati bajtársainkhoz képest.

A fejlettebb országokban ugyanis már évek óta hódítanak az okos hangszórók és asszisztensek, így azok használata már lényegében beépült a köztudatba.

Tök általános dolog mondjuk egy londoni családnál, hogy Alexához vagy a Google Asszisztenshez szólva kérdeznek meg valamit ahelyett, hogy bepötyögnék azt telefonon.

A magyar nyelv hiánya miatt ez viszont még várat magára hazánkban, de azért érdemes lehet szem előtt tartani, mert szerintem pár éven belül itthon is nagyot fog szólni a voice search.

10. Eljön a podcastek kora

Teljesen biztos vagyok benne, hogy 2020-ban igazán nagyot fognak menni a podcastek.

Ahogy korábban is említettem itt is pár éves lemaradásban vagyunk és szerintem a következő 1-2 évben fogunk eljutni odáig, hogy igazán mainstream dolog lesz podcasteket hallgatni.

Ha megnézzük a kínálatot, míg egy pár éve csak néhány tartalomkészítő gyártott rendszeresen podcasteket, addig most ha megnyitod a Spotifyt vagy az Itunest több száz – magyar – adás közül tudsz válogatni a legkülönfélébb témákból.

Mivel ez egy növekvő csatorna, így 2020-ban valószínűleg Neked is érdemes elindítanod a saját podcasted.

Persze ne csak úgy ész nélkül csináld, hiszen ez is csak egy felület a sok közül, amit a tartalomstratégiádba be tudsz építeni.

Ha viszont úgy érzed, hogy szívesen csinálnád, akkor vágj bele, mert hatalmas potenciál van ezen a területen. Hidd el, nem csak a levegőbe beszélek, mi is hamarosan meglépjük ezt. 🙂

11. Videó marketing

Nyugi, nem csak a hangalapú keresés és a podcastek robbannak majd nagyot jövőre… véleményem szerint a videós tartalmak is egyre felkapottabbak lesznek.

Persze tudom, hogy a videó és a live már jó pár éve elérhető, de sok KKV még mindig nem kezdte el használni ezeket az eszközöket.

A belépési küszöb viszont egyre alacsonyabb (egyre okosabb és olcsóbb szoftverek vannak ilyen célra), ezért szerintem 2020 lesz végre az az év, amikor sok kisvállalkozás kezd el használni videós tartalmakat marketingcélra.

És ki tudja, a végén még talán a Youtube lesz a következő “olcsó” hirdetési felület? 🙂

12. Data Science

Az elmúlt években biztosan Te is rengeteget hallottad már a Big Data fogalmát. De hogy mi is ez pontosan?

A Wikipédia szerint: A big data fogalma alatt azt a komplex technológiai környezetet (szoftvert, hardvert, hálózati modelleket) értjük, amely lehetővé teszi olyan adatállományok feldolgozását, amelyek annyira nagy méretűek és annyira komplexek, hogy feldolgozásuk a meglévő adatbázis-menedzsment eszközökkel jelentős nehézségekbe ütközik. Leegyszerűsítve, a big data, mint fogalom a nagy mennyiségű, nagy sebességgel változó és nagyon változatos adatok feldolgozásáról szól.

Lényegében arról van szó, hogy már egy átlagos marketingesnek is annyi adat áll manapság rendelkezésére, amennyit képtelenség lenne manuálisan kielemezni.

Biztos vagyok benne, hogy a fellelhető adatok mennyisége a következő évtizedben csak tovább fog hatványozódni, és pontosan itt jön képbe a data science, mint egy teljesen új szakma.

Persze eléggé elrugaszkodott lenne azt feltételezni, hogy 2020-ban minden KKV felvesz a marketing csapatába egy profi adatelemzőt, de biztos vagyok benne, hogy ez lesz a trend a következő években.

Ha tehát éppen pályaválasztás (vagy váltás) előtt állsz és nem tudod még, hogy mihez kezdj, akkor javaslom tanuld ki a data science csodás szakmáját, mert még 5-10 évig biztosan igen keresett szakma lesz.

+1 AI/MI

És ezzel el is érkeztünk az utolsó ponthoz, ami szerintem fenekestül felforgatja majd a világot.

Ez persze nem 1 év alatt megy majd végbe, de kétség sem férhet hozzá, hogy a következő évtized egyik legmeghatározóbb területe lesz az MI elterjedése, ráadásul nem csak online marketing szempontból.

Az MI kérdése már évtizedek óta foglalkoztatja az emberiséget, de az elmúlt pár év dinamikus fejlődését elnézve szerintem már tényleg közel van az, hogy tömegek számára is hozzáférhető MI-t fejlesszünk ki.

Ha ezek után sem pusztul el a világ, akkor hatalmas előrelépés lehet ez az emberiségnek, ami – az automatizálással kombinálva – szakmák megszűnéséhez vezet majd.

Összefoglalás

Ez a 13 pont lenne tehát az én “jóslatom” 2020-ra marketing, biznisz és úgy az emberiség szempontjából.

Van köztük néhány, melyek bekövetkeztében biztos vagyok (hiszen napról-napra tapasztalom azokat), másoknál viszont egyértelmű, hogy jópár évnyire vagyunk azoktól.

Bármi is legyen azt tanácsolom Neked is, hogy ne vágj bele valamibe csak azért, mert éppen az a trendi. Ha például nem érzed magad kényelmesen videózás közben, akkor felesleges videó marketinggel próbálkoznod, mert erőltetett lesz az egész.

Találd meg azt a csatornát ami a saját vállalkozásodnál működik, és maxold ki azt. Ha csak 1 új eszközt, stratégiát, csatornát (lényegében bármilyen komolyabb változtatást) vezetsz be 2020-ban a vállalkozásodban, máris előrébb leszel.

Sikerekben gazdag új évet kívánok Neked! 🙂

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük